Hetilap: Gazdaság

Az Apeh munkatársai augusztus végéig 174 ezer vizsgálatot fejeztek be, ebből 48 ezer volt az adóellenőrzés. A működő vállalkozásoknál folytatott átfogó és utólagos revíziók 70 százalékánál derült fény valamilyen problémára. Az adózók terhére 33,2 milliárd, míg javukra 3,9 milliárd forint adókülönbözetet tártak fel. A szabálytalanságok miatt kirótt büntetések összege 18 milliárd forintra rúgott. Mint évek [...]
1997. 09. 24. 00:00
Németország és Franciaország újabb vitájával ismét felszínre került az EU bővítésének és/vagy mélyítésének korántsem újkeletű problémája. Az unió jövője szempontjából kulcsjelentőségű két állam eltérően vélekedik a feladatok sorrendjéről. A franciák elsőbbséget adnának a belső reformoknak, míg Németország szerint a bővítést és a reformokat együtt kell végrehajtani.
1997. 09. 24. 00:00
Az év eleji 24,9 százalékos tarifaemelés után újabb korrekcióra készül a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság (BKV). Az október elsejétől esedékes emelés mértékére több változatot is készítettek: 16 és 26 százalék között bármekkora drágulás elképzelhető. A fő cél természetesen a veszteségek csökkentése. A társaságnak ugyanakkor a Világbank elvárásainak is eleget kell tennie, hogy fejlesztéseihez megkaphassa a további kölcsönöket.
1997. 09. 24. 00:00
Várhatóan megvalósul a páneurópai kumulációs övezet létrehozóinak szándéka, s azok a gyártók, amelyek eddig övezeten kívülről vásároltak nyersanyagot vagy alkatrészt, megpróbálják ezeket páneurópaiakkal helyettesíteni - ha lehet. A váltás azonban nem megy egyik napról a másikra, mint ahogy nehézségeket okoz az érintetteknek a vámkezeléssel járó, megnövekedett adminisztráció is.
1997. 09. 24. 00:00
A Budapesti Közlekedési Vállalatot 1996. január elsejével alakította át a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat részvénytársasággá. Saját tőkéje ekkor 178,9 milliárd forint volt. Ennek döntő többsége tárgyi apportból állt (az ingatlanok értéke 114 milliárd forintot, a gépállományé pedig 60 milliárd forintot tett ki); a cég pénzeszközei csupán 426 millió forintra rúgtak. A BKV vezetése mindazonáltal nem tartja [...]
1997. 09. 24. 00:00
A tőkemegfelelési mutató valójában az úgynevezett súlyozott eszközkockázati arányt takarja. Ezt úgy kaphatjuk meg, ha a korrigált szavatolótőkét és a korrigált súlyozott eszközök kockázati céltartalékkal csökkentett mértékét elosztjuk egymással.
1997. 09. 24. 00:00
A forrásokban igencsak szűkölködő hazai kórházakban jelentős költségmegtakarítás is elérhető lenne a Világbank 17 millió dolláros kölcsönéből, illetve a magyar kormány 8 millió dolláros támogatásából létrehozandó Kórházvezetést Támogató Információs (KTI) programmal. Ha ez a rendszer működne, akkor a szakértők szerint az idei 126 milliárd forintos állami támogatást akár 15 százalékkal is mérsékelni lehetne, s eközben nőne a gyógyítás hatékonysága.
1997. 09. 17. 00:00
A múlt héten megkezdődött kínai pártkongresszus középpontjában a veszteséges állami iparvállalatok sorsa áll. Lapzártánkkor úgy fest: újabb tabu dőlt meg, és a kommunista párt a vállalati részvények eladásával - vagyis privatizációval - változtat az ipar sanyarú helyzetén.
1997. 09. 17. 00:00
MILLIÁRD DOLLÁR A vállalat piaci értéke 54,54 Forgalom 15,07 Adózás előtti eredmény 4,01 Adózott eredmény 2,85 K+F kiadások 1,30 Reklám és promóciós költés 2,00 Tőkearányos nyereség (százalék) 46,00 Alkalmazottak száma (ezer fő)
1997. 09. 17. 00:00
Magyarországon - eltekintve az előfizetői díjat szedő HBO-tól - eddig három kereskedelmi televízió tett szert mérhető, ám nem nagy nézettségre, s szakított ki magának némi részesedést a reklámtortából. A két új, tőkeerős országos kereskedelmi csatorna megjelenése a verseny éleződését jelenti számukra. Csak úgy maradhatnak talpon, ha megtalálják azt a piaci rést, amelyet a "nagyok" nem tudnak betölteni.
1997. 09. 17. 00:00
A horvát gazdaság tartós pénzügyi stabilitás mellett ugyan fokozatosan lendületbe jön, de árnyékot vet rá a folyó fizetési mérleg növekvő hiánya. A gazdasági helyzet további javulásának feltétele a komoly szerkezeti reformok bevezetése - mindenekelőtt a bankrendszer szanálása és az infrastrukturális vállalatok privatizálása - lenne.
1997. 09. 17. 00:00
A nemzetközi gyógyszergyártó és -kereskedő cégek kiemelt figyelmet fordítanak Közép- és Kelet-Európa gyógyszeriparára, illetve a régió kínálta piacra. Az egyik multinacionális konszern, a Bristol-Myers Squibb európai elnöke egyenesen azt állítja: a világon ez a térség képviseli a legnagyobb növekedési potenciált.
1997. 09. 17. 00:00
Szervezetfejlesztésre Információtechnológiai konzultációra KÓRHÁZAK Orsz. Korányi TBC és Pulmonológiai Int., Budapest Ilex Kft. Critical Skills Development, Idex Inter-ED SOTE, Budapest Deloitte and Touche Deloitte and Touche Kenézy Gyula Kórh. és Rend., Debrecen Roland Berger and Partner Kft. Roland Berger and Partner Kft. Szent János Kórház, Budapest Roland Berger and Partner Kft. Roland Berger and Partner [...]
1997. 09. 17. 00:00
A teljes jogú uniós tagságra pályázó tíz közép- és kelet-európai ország vásárlóerő-paritáson számolt, egy főre jutó GDP-je az EU-átlag 32 százalékát teszi ki – derül ki az Eurostat adataiból. A posztszocialista országok közül Szlovénia áll a legjobban, az átlag 59 százalékával. Ez Görögország egy főre számított mutatójának kilenctizedére rúg. Az orosz kormány egy hónap múlva [...]
1997. 09. 17. 00:00
Nem aratott osztatlan sikert az Európai Unió (EU) mezőgazdasági főbiztosának az ártámogatások megkurtítását célzó javaslata. Az agrárminiszterek luxemburgi tanácskozásán főleg Németország ellenezte az elavult szerkezetű Közös Mezőgazdasági Politika (CAP) további reformját.
1997. 09. 17. 00:00
Kellemes meglepetést hozott az amerikai költségvetés legutóbbi pénzügyi évének végelszámolása. Az amerikai államháztartás deficitje - amely ötödik esztendeje csökken - utoljára 1974-ben volt az ideihez hasonlóan kedvező.
1997. 09. 10. 00:00
Tavalyi, 12,8 milliárd forintos vesztesége után erre az évre néhány százmilliós nyereséget tervezett a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. A várnál jobb féléves adatok fényében azonban a pozitív szaldó akár több milliárdosra is rúghat. Információink szerint a cég privatizációja egyelőre nincs napirenden.
1997. 09. 10. 00:00
A csupán néhány milliónyi vagy tízmilliónyi szabad pénzzel rendelkező cégek kevésbé profitálhatnak a brókercégek közötti árversenyből, így körükben az értékpapír-vásárlás tranzakciós költségei arányaiban magasabbak. Azt azonban egyik megkérdezett szakértő sem kívánta megbecsülni, hogy vajon hány millió forintig előnyösebb inkább lekötni a pénzt, s mekkora összegtől kedvezőbb az állampapírok vásárlása. Jaksity György, a Concorde Értékpapír Ügynökség [...]
1997. 09. 10. 00:00
Egyre több magyarországi vállalat fordít gondot arra, hogy a rövid időre szabaddá váló pénzeit is fialtassa. A gyakorlat persze még korántsem általános, s a törődés formája is változó: van, ahol alkalomszerűen fektetik be a pénzt, máshol külön szakembert - vagy akár egész osztályt - alkalmaznak erre a feladatra.
1997. 09. 10. 00:00
Olvasói sztorik