Hetilap: Gazdaság

A magyar üdítőital-piac korábbi csillaga, a Traubisoda a ’90-es évekre eltűnt a boltokból. Az új kezekbe került márka forgalmazója most a régi ismertségben bízik, de ezzel nincs egyedül, mert rajta kívül más is meglovagolja a vásárlók üdítőnosztalgiáját. A licencvitából mára bűnügy lett. Szinte napra pontosan 25 éve, 1971-ben jelent meg a magyar boltokban a Traubisoda. [...]
1996. 10. 09. 00:00
A magyarországi fogyasztóvédelem döcögő szekerének a kormány egy új törvénnyel akar némi lökést adni. A jogszabály döntően befolyásolhatja a vállalkozásoknak a fogyasztókkal szembeni magatartását, de az is elképzelhető, hogy csak a problémamegoldás szokásos állami módszerével állunk szemben. A kormány június 13-ai határozatában döntötte el, hogy 1997. január 31-ig be kell nyújtani a parlamentnek a fogyasztóvédelmi [...]
1996. 10. 09. 00:00
A nyersolaj világpiaci ára jövőre akár hordónként 8 dollárra is visszaeshet, ha Szaúd-Arábia és az Olajexportáló Országok Szervezetén (OPEC) belüli szövetségesei csaknem napi 3 millió hordóval több olajat hoznak felszínre, ezzel kényszerítve ki más országok termelésének visszafogását – véli egy neves közel-keleti olajszakértő. Joseph Story, a Gulf Consulting Services elnöke és a szaúdi Aramco társaság [...]
1996. 10. 09. 00:00
Húszmilliárd dolláros infrastruktúra-fejlesztési programhoz keres külföldi befektetőket Jichak Levi izraeli közlekedési miniszter egy New York-i üzleti konferencián. A nagyszabású tervek azt jelzik, hogy Tel Aviv hisz a békefolyamat töretlenségében, miközben a nagyhatalmak gesztusai az utóbbi napokban bizalomvesztést jeleznek. Az Európai Unió külügyminiszterei múlt heti luxemburgi találkozójukon úgy vélekedtek, hogy a békefolyamatban Netanyahu hivatalba lépése óta [...]
1996. 10. 09. 00:00
A HÁROM NAGY ALAPADATAI, MILLIÓ MÁRKÁBAN BASF Bayer Hoechst 1994. 1995. 1994. 1995. 1994. 1995. Forgalom 43 674 46 229 43 420 44 580 49 637 52 177 Európában 27 718 29 819 22 056 23 433 32 138 32 917 Adózás előtti nyereség 2 111 4 128 3 293 4 185 2 209 4 [...]
1996. 10. 09. 00:00
A világ öt vezető olajkonszernje FORGALOM, 1995. (MILLIÁRD DOLLÁR) Exxon/USA: 116,6 Royal Dutch/Schell (holland-brit): 102,7 Mobil/USA: 71,3 British Petroleum/brit: 53,3 Elf Aquitaine/francia: 40,7
1996. 10. 09. 00:00
A Nagy-Britannia és Franciaország között épült alagútvasút konkurenciája részleges kényszerházasságra bírta rá a piac két korábbi uralkodó szereplőjét. E hírrel szinte egy időben jelentették be, hogy a kitűzött határidő előtt egy nappal a Eurotunnel megállapodott a hitelező bankokkal. A P & O és a Stena komptársaság közös járatok megindítását határozta el, arra föl, hogy a [...]
1996. 10. 09. 00:00
A közeljövőben senkinek nem kell tartania vagyonadó vagy kötelező ingatlanadó bevezetésétől. Még azt sem támogatja a kabinet, hogy jövőre az önkormányzatok új ingatlanértékelési rendszer alapján vethessenek ki az ingatlanok után valamilyen sarcot. Az ingatlanértékesítésből származó jövedelem adóját viszont 1997-ben a jelenleginek a kétszeresére növelik. Annak érdekében, hogy igazságosabb legyen a közteherviselés, Borsod megyei MSZP-s képviselők [...]
1996. 10. 09. 00:00
Jogerős bírói ítélet született a Vegeta-ügyben. A Csongrád Megyei Bíróság másodfokon egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Szegedi Paprika Rt. volt vezérigazgatóját, Nagy Istvánt, mert az általa vezetett cég 70 tonnányi hamis Vegeta ételízesítőt hozott forgalomba azt követően, hogy a márkatulajdonos horvát Podravka nem hosszabbította meg a Szegedi Paprikával kötött gyártási és forgalmazási szerződést. A [...]
1996. 10. 09. 00:00
A német vegyipari ágazat három főszereplője a jövőbeni konjunkturális ingadozások kivédése érdekében gyógyszerágazatát erősíti. Jelenleg mindhárom konszern jövedelmezőségi szintje hasonló. Mégis felmerül a kérdés: a német konjunkturális ciklus mostani változásai mennyire fogják tovább növelni a különbségeket? A három nagy német vegyipari vállalat két utolsó “nyugodt esztendeje” a statisztikák tanúsága szerint 1994. és 1995. volt. 1995-ben [...]
1996. 10. 09. 00:00
A pénzügyi intézményrendszer átalakítását célzó, jelenleg a parlament asztalán fekvő törvényjavaslatok: az új értékpapír-, illetve hitelintézeti törvény az eddigieknél hatékonyabb érdekvédelmet igyekeznek nyújtani a bankok és a brókercégek ügyfeleinek. Így a hitelintézeti törvény 29. fejezete a fogyasztóvédelem címet viseli, s benne az összefoglalóan pénzügyi intézmények néven emlegetett bankok, lízingcégek és más pénzügyi vállalkozások elnevezésével, hirdetéseivel, [...]
1996. 10. 09. 00:00
Az Irak körüli krízis nyomán újra megindultak a viták az olajár jövőjéről. A rövid lejáratú elképzelések nem számolnak drámai ingadozással. Van azonban egy olyan, távlati stratégiai koncepció is, amely az ezredforduló után néhány évvel az olajárak szinte robbanásszerű emelkedését jósolja. Ezeket az elképzeléseket persze csak a valóság hitelesítheti. A vita azonban a jelenre összpontosítók és [...]
1996. 10. 09. 00:00
Tulajdonos: (öt cukorgyárból és termelőkből álló) EHCF Kft: 50,5% ÁPV Rt. 39% egyéb (önkormányzatok, stb.) 10,5% Jegyzett tőke: 3,88 milliárd forint Forgóeszköz: 6,67 milliárd forint Piaci részesedés: 29-30% Árbevétel: 14,6 milliárd forint Adózás előtti eredmény: I. félév: -763 millió; II. félév: -170 millió forint Az Első Hazai Cukorrépagyártó és Forgalmazó Kft. (EHCF) tulajdonosi szerkezete: Cukorgyári [...]
1996. 10. 02. 00:00
A Fal leomlása óta eltelt öt év alatt a “virágzó német táj” álmát felváltotta az a rémálom, hogy az egykori keleti tartományok új európai “mezzogiornóvá”, olasz típusú “keleti déllé” válnak. A legnagyobb gondot a keletnémet gazdaság alacsony termelési kapacitása jelenti. Az alapkérdés a Financial Times szerint az, hogy az új tartományok termelése a fogyasztásnak csak [...]
1996. 10. 02. 00:00
Gombamód nőnek a fővárosban az új bevásárlóközpontok. Két hét múlva nyílik meg a Plaza, egy hónapon belül követi a Pólus, márciusban pedig az Europark is megkezdi működését. Az eddigieknél nagyobb bevásárlóközpontok felgyorsíthatják a kereskedelem átalakulását. Bár úgy tűnhet, hogy az új üzletközpontok megjelenése valamiféle kereskedelmi forradalmat indít el Magyarországon, valójában már egy folyamat betetőzéséről van [...]
1996. 10. 02. 00:00
Üzleti körökben egyre erősebb a meggyőződés, hogy kizárt a visszalépés, és az orosz gazdasági reform Jelcin sorsától függetlenül tovább halad. Ennek első közvetlen jeleként az elmúlt héten fordulat következett be a moszkvai tőzsdén, majd, mint a hét végén bejelentették, a Londoni Klub elfogadta az orosz adósság átütemezését. Bár az utóbbi hetekben úgy tűnt, az elnök [...]
1996. 10. 02. 00:00
Duna Plaza Pólus Europark Beruházás értéke (Mrd Ft) 8,4 (82 millió márka) 9,4 (60 millió dollár) + 9,4 a bérlők beruházása 3,5 Bruttó alapterület (E m2) 42 (+30 parkolóház +12 irodaház) 55 (+5 galéria) 30 Nettó alapterület (E m2) 30 42 24,5 Parkolóhelyek száma 1500 2500 1000 Nyitás október 14. november 8. március 11.
1996. 10. 02. 00:00
Több mint négyéves recesszió után a japán gazdaság végre kilábalni látszik legújabbkori történelmének leghosszabb stagnációs időszakából. A termelő és szolgáltató ágazatok visszatérnek a szolid, ha nem is látványos növekedési pályára. A recesszió az ország egyik legfájdalmasabb élménye volt azóta, hogy 30 évvel ezelőtt a világ vezető gazdaságává vált. Ez nem egyszerűen a kieső termelésben és [...]
1996. 10. 02. 00:00
A piacok lelkesedéssel fogadták a jövő évi olasz költségvetést, amely esélyt jelent arra, hogy az ország az elsők között csatlakozhasson az Európai Monetáris Unióhoz. Ugyanakkor az eddig is magas adót fizető polgárok erős tiltakozására is fel kell készülni Itáliában. A lépések fájdalmasak, de Olaszország kimaradása a Monetáris Unióból nemcsak a gazdaságot bénítaná meg, hanem óriási [...]
1996. 10. 02. 00:00
A túlsúlyos cukoripart is megrázkódtató házasságra készül az Agrana és a Magyar Cukor Rt. Az ausztriai Südzucker érdekeltségében lévő társaság a piac több mint felére teszi rá a kezét, ha erre a Versenyhivatal áldását adja. A répatermelők gyárbezárásoktól reszketnek, a felhasználók cukordrágulás miatt aggódnak, az eladósorban lévő cég vezetői szerint azonban alaptalanok a félelmek. Az [...]
1996. 10. 02. 00:00
AZ ÖSSZES RÉSZVÉNY SZÁZALÉKÁBAN 1976. 1980. 1984. 1988. 1992. 1995. Vállalatok 64,4 65,9 69,3 75,4 72,6 69,6 Ebből: pénzintézetek 36,1 38,2 38,0 44,1 42,9 41,1 Magánszemélyek 31,4 27,9 23,0 19,9 20,7 19,5
1996. 10. 02. 00:00
Oszlanak az építőipar feje felől a zivatarfelhők, de a napsütésre még nem számíthat az ágazat. Az 1995-ben indult zuhanás 1996 első félévének végéig tartott, azóta azonban élénkülés tapasztalható, amelynek a közületi szféra mellett a kereskedelem és az ipar megrendelései az okozói. Az építőipar teljesítménye az év első felében tovább zsugorodott. Az előző év azonos időszakához [...]
1996. 10. 02. 00:00
Olvasói sztorik