Hazai gazdaság

Megkezdődött a korán érő borszőlők szürete. Az eddigi tapasztalatok szerint az előző két-három évhez képest 1-3 mustfokkal alacsonyabb a beltartalmi érték - mondta Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára az MTI-nek csütörtökön.
2005. 09. 15. 18:07
Az augusztusi 58,5 milliárd forintos deficit után szeptemberre 93,1 milliárd forintos hiányra számít a Pénzügyminisztérium, így 9 hónap után 1088,1 milliárd – az éves terv 106,5 százaléka - lehet az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya - mondta Katona Tamás közigazgatási államtitkár csütörtökön. A kormány szerint ennek ellenére tartható az éves defcitcél.
2005. 09. 15. 15:38
Székely Péter, a Transelektro csoport elnöke Írországhoz hasonlóan a hazai szereplőket kis-, közép- és nagyvállalatokat támogató, kormányciklusokon átívelő gazdasági program kialakítását szorgalmazná. Ennek megvalósítása érdekében azonban úgy érzi, folytatni kell a párbeszédet a politikai elittel, hogy a gazdaságpolitikai gondolkodás ebbe az irányba haladjon.
2005. 09. 15. 15:38
Az adótörvények parlament elé kerülő változata szerint jövőre megszűnik a bor jövedéki adója - jelentette be Veres János pénzügyminiszter a Tokaj-hegyaljai Tolcsván csütörtökön.
2005. 09. 15. 15:32
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. szeptember 15-én tartott tárgyalásán megállapította, hogy a G-Publishing Kft., a Napi Ász c. bulvárlap kiadója, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított - áll a GVH csütörtöki közleményében.
2005. 09. 15. 13:50
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2005 júliusában 5,8 százalékkal, míg munkanaphatástól megtisztítva 8,4 százalékkal nőtt. A termelés volumene az év első hét hónapjában 5,9 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
2005. 09. 15. 09:11
Úgy tűnik, nem áll meg az Echo TV-nél Széles Gábor. Az üzletember újabb csatorna és egy hírügynökség indítását, valamint az egyik közéleti napilap megvásárlását tervezi a Napi Gazdaság értesülései szerint.
2005. 09. 15. 09:02
Jóváhagyta az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) igazgatósága a debreceni székhelyű Alföldi Tej (AT) Kft. beruházási, áfafinanszírozási és tartós forgóeszköz iránti hitelkérelmét – tudta meg a Világgazdaság.
2005. 09. 15. 08:40
Megtámadják az Alkotmánybíróságon a vagyoni hányadát rosszhiszeműen átruházó személy felelősségéről szóló törvényt. Trinn Gábor ügyvéd, a beadvány benyújtója szerint a törvény súlyos visszaélésekre alkalmas fegyver lehet – írja a Világgazdaság.
2005. 09. 15. 08:17
Folytatja az erőkoncentrációt a Budapest Airport Rt. többségére pályázó, még versenyben maradt öt jelölt. A pénzügyi források átcsoportosítására szükség is lesz, hiszen minden jel arra mutat, hogy 400 milliárd forint alatt nincs sok esélyük – írja a Világgazdaság.
2005. 09. 15. 08:12
Hátat fordít a tőzsdének az egyik legvagyonosabb vállalkozó, Leisztinger Tamás. A Pick és a tőzsdei részvények eladása után az Arago-csoport most 35 milliárdos lágymányosi ingatlanfejlesztésben érdekelt – írja a Figyelő legújabb száma.
2005. 09. 14. 18:01
Az eredetileg tervezett jövő január elseje helyett október elsejétől minden termék áfa kulcsa 25-ről 20 százalékra csökken. Az év utolsó három hónapjában ugyanakkor az árcsökkenést csak a benzin és a gázolaj esetében vehetjük majd ezt észre.
2005. 09. 14. 16:50
A jövő héten kerül a kabinet elé a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia. A program megvalósításához közel ezermilliárd forint szükséges. Az anyagban kiemelt helyen szerepel a főváros, a Balaton, valamint a gyógyfürdők fejlesztése – írja a Világgazdaság.
2005. 09. 14. 08:46
Napirenden van a szerzői jogi törvény módosítása, s ennek részeként az alkotások után fizetendő szerzői jogdíjak kiszámítási módja. Egy uniós irányelv miatt is szükséges a változtatás.
2005. 09. 14. 08:06
A közúti árufuvarozók és autóbuszos személyszállítók versenyképességét csak a gázolaj jövedéki adójának csökkentése javítaná, az általános forgalmi adó felső kulcsának mérséklése közvetlen költségcsökkentést nem jelent.
2005. 09. 14. 06:59
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága kedden meghallgatta Kóka János gazdasági minisztert és Veres János pénzügyminisztert a Budapest Airport Rt. privatizációjával, az üzemanyagárak alakulásával és a bejelentett gázáremeléssel kapcsolatban.
2005. 09. 13. 13:34
Olvasói sztorik