Gazdaság

15 százalékkal drágulhat a kenyér

A pékek a jövő év elején 15 százalékos áremelést szeretnének elérni, azonban korántsem biztos, hogy a piaci viszonyok ezt lehetővé teszik – írja a Napi Gazdaság.

Attól, hogy alacsony az idei szezonban a búza átvételi ára, a kenyér egészen biztosan nem kerül kevesebbe a következő évben, a liszt ugyanis csupán 20-22 százalékos arányt képvisel a kenyér előállítási költségében – mondta Bakos Róbert, a Magyar Pékszövetség elnökségi tagja. Hangsúlyozta, hogy egy kilogramm kenyér előállítási ára még abban az esetben is csupán 2 forinttal lenne kevesebb, ha 10 százalékkal csökkenne a liszt ára. Erre azonban – a pékáruk árához hasonlóan – biztosan nem lehet számítani a magas energiaárak miatt – jegyezte meg.

Az ágazat a jövő év elején 15 százalékos áremelést szeretne elérni, azonban korántsem biztos, hogy a piaci viszonyok ezt lehetővé teszik. A kereskedelmi láncok ugyanis sok esetben az előállítási ár alatt kínálják a pékárut, ami irreális árviszonyokat alakít ki. Bakos szerint a problémát a piac központi szabályozásával lehetne, illetve kellene orvosolni. A jó búzatermés voltaképpen nehézségeket okoz a pékeknek, mivel a fogyasztók – nem ismerve a valós költségarányokat – az árak csökkenését várják, holott arra nincs mód – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik