gyilkosság

A férfi szerda délután harmadmagával italozott a házban, s közben összeszólalkozott egy másik, 43 éves férfival, aki többször megütötte. Mivel a bizonyítékok alapján a bántalmazás összefügg a férfi halálával, a rendőrség – a bántalmazó őrizetbe vétele mellett – halált okozó testi sértés miatt folytat nyomozást az ügyben – tette hozzá a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
2010. 10. 14. 10:57
Tóth Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője közölte: a 48 éves gyanúsított több késszúrással ölte meg 41 éves és 49 éves áldozatát. Dulakodásra, veszekedésre és védekezésre utaló nyomokat nem találtak. A holttestekre az egyik áldozat élettársa talált rá. Mint kiderült, a férfi ittasan gyakran mondogatta, hogy képzett harcművész, aki “három másodperc alatt képes [...]
2010. 10. 07. 10:07
A két testvér közös háztartásban lakott Püspökladányban, szociális segélyből és nyugdíjból éltek, amit főleg italra költöttek. Kettejük között rendszeresek voltak a veszekedések, a vádlott gyakran agresszívan viselkedett. Több esetben a rendőrségnek kellett intézkednie, mert rendszeresen fenyegette testvérét. 2009. július 25-én kora délutánra az 54 éves vádlott már erősen ittas állapotba került. Átment a ház testvére [...]
2010. 10. 06. 13:34
Kettős gyilkosság történt hétfőn este a Jonatán utcában, egy házban. A Független Hírügynökség információi szerint a házigazdát és nála lévő szomszédját egy-egy késszúrással ölte meg egy szintén utcabéli férfi, akit már őrizetbe is vett a rendőrség. A helyszíni szemle, adatgyűjtés jelenleg is tart. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt [...]
2010. 10. 05. 11:32
Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Magyar Hírlapnak elmondta: az ügyben a budapesti XX., XXI. és XXIII. kerületi ügyészség járt el. A vádirat szerint a két érintett jelentős értékre, folytatólagosan, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett sikkasztás és magánokirat-hamisítás miatt vonható felelősségre – írt a lap.
2010. 09. 21. 08:04
Olvasói sztorik