Közélet

Előzetesben a romonyai kivégzések gyanúsítottja

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság szombaton azt a férfit, aki szerelemféltésből pisztollyal megölte élettársát és annak új barátját Romonyán.

Hajdu István, a bíróság elnöke a helyszínen újságíróknak elmondta: a bíróság egy hónapra rendelte el az érintett előzetes letartóztatását, esetében ugyanis fennáll a szökés, elrejtőzés és a tanúk befolyásolásának veszélye. A döntést az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vette. A férfi a bíróságon annyit mondott, hogy megbánta tettét.

A rendőrség a 44 éves román állampolgárságú, magyar nemzetiségű férfit több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítja. Ha bűnössége bebizonyosodik, akár tényleges életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújtható.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a férfi a napokban megtudta: 37 éves ügyvéd élettársának új barátja van. Kapcsolatuk helyreállítását többször életveszélyes fenyegetéssel próbálta elérni, azt is mondta a nőnek, hogy “ki fog tárazni”. Az élettárs azonban hajthatatlan volt.

Az egyik pécsi vállalat logisztikai igazgatójaként dolgozó elkövető képzett sportlövő, több fegyvere is volt. Szerda este egy kilenc milliméter kaliberű pisztolyt, két tárat, 150 lőszert és egy amerikai gyártmányú harci kést vett magához, autóba ült, és ahhoz a romonyai házhoz hajtott, ahol élettársa és 36 éves paksi, szintén ügyvéd barátja tartózkodott.

A gyanúsított először figyelte a házat, majd átmászott a kerítésen, betörte a bejárati ajtó ablakát, benyúlva elfordította a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. A házban rövid szóváltás után elsőként a férfival, majd a menekülni próbáló nővel végzett. Utóbbi először a házban, a lábán sebesült meg, a halált okozó lövések már a kertben érték.

Fellegi Norbert, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője úgy fogalmazott, hogy kivégzés történt, a férfi mindkét áldozatára sokszor rálőtt, és számos alkalommal találta el őket.

Már a bűncselekmény elkövetése alatt bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére, hogy lövéseket hallani a házból. A körzeti megbízott egy percen belül a helyszínre ért, őt látva az udvaron tartózkodó gyanúsított bement, és bezárkózott a házba.

Közben a barátja, majd maga a feltételezett gyilkos is hívta a rendőrséget. A férfi elmondta, mit tett, és közölte, hogy véget vet a saját életének is, de az ügyeletessel folytatott beszélgetés során letett erről a szándékáról. A rendőr negyven percen át tartotta szóval, a gyanúsított végül kiment a házból, és megadta magát a rendőrség helyszínre érő akciócsoportjának.

A férfi részletes beismerő vallomást tett, e szerint tettét a szerelemféltés és a bosszú motiválta. A rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik