Naponta 700 gyereket öl meg a vízhiány Míg túlélésükhöz naponta 4-5 liter elegendő lenne, addig egy átlagos magyar ember napi kb. 130-150 liternyi tiszta, ivóvizet enged le a lefolyón. Tényleg a víz lesz az új arany. Bihari Dániel 2018. 03. 22. 06:20 Tudomány
Down-kóros gyerekeikkel énekelnek a kocsijukban az anyák – James Corden is odavan érte Ötven anya állt össze egy dal erejéig azért, hogy küzdjenek a Down-szindrómával szembeni előítéletek ellen. 24.hu 2018. 03. 19. 15:11 Élet-Stílus
Megszületett a sportos álompár első gyereke Kíváncsian várjuk, hogy Luka focista vagy teniszező lesz-e. 24.hu 2018. 03. 19. 10:32 Pályán kívül
Szörnyeteg: megerőszakolt egy anyát, majd elrabolta a négyéves kislányát, és őt is megerőszakolta Három államon keresztül hurcolta magával a gyereket a férfi. 24.hu 2018. 03. 15. 15:11 Élet-Stílus
Hatszor volt terhes négy év alatt a 11 éves lány: 1000 áldozata is lehet a szexbotránynak Az angliai Telfordban már a 80-as évektől kiskorúakat erőszakolhattak meg úgy, hogy több esettel is tisztában voltak a hatóságok. 24.hu 2018. 03. 12. 15:03 Élet-Stílus
Hét kilométeres szégyenmenetre kényszerítette kisiskolás fiait egy anya Megfelelő büntetést volt, vagy hibázott a nő? 24.hu 2018. 03. 12. 09:20 Élet-Stílus
Függővé tenné gyerekeinket is a Netflix Ki ne szeretne pontokat gyűjteni? Pintér Mónika 2018. 03. 11. 07:49 Kultúra
„Ne netezzen már a gyerek annyit!” – emiatt jön egy új telefon Egy menő telefon, amivel csak telefonálni és üzenetet küldeni lehet. 24.hu 2018. 03. 09. 10:51 Élet-Stílus
Kétszáz kicsi hacker országa leszünk Magyar iskolák is kapnak a zsebben elférő, mobillal is programozható kütyüből, így serkentenék a kódolás iránti érdeklődést. Pintér Mónika 2018. 03. 09. 06:20 Tech
Altatóval mérgezett gyerekeket három óvónő Kiskorúak veszélyeztetése miatt helyezték vád az illinosi pedagógusokat. 24.hu 2018. 03. 07. 07:43 Élet-Stílus
A kutya inkább ember, mint farkas Nyilván kisarkítva igaz, de így akár meg is fordíthatjuk: bizonyos szempontból mi is jobban hasonlítunk a kutyára, mint a főemlősökre. Bihari Dániel 2018. 03. 04. 10:00 Tudomány
Szívszorító: megosztotta négyéves kisfia utolsó szavait egy anya Várandós anyja karjai közt halt meg a kisfiú. 24.hu 2018. 03. 03. 06:26 Élet-Stílus
Kisebb sérülésekkel megúszta egy 4 éves fiú, hogy anyja kidobta a 4. emeletről A kínai nő a volt férjével veszekedett, amikor kihajította a gyereket az ablakon. Óriási szerencséje volt, hogy túlélte a zuhanást. 24.hu 2018. 03. 01. 14:52 Élet-Stílus
Meghalt egy ötéves kislány, akit nem látott el az orvos, mert késett Asztmaroham végzett a walesi kislánnyal, az orvos tudta, hogy súlyos beteg. 24.hu 2018. 02. 27. 14:50 Élet-Stílus
Pár hónap különbséggel tudta meg, hogy két fia is rákkal küzd Az első gyereke megbetegedésénél azt hitte, ennél már nem lehet rosszabb. 24.hu 2018. 02. 26. 14:46 Élet-Stílus
Bennragadt egy liftben egy kínai gyerek, miután lepisilte a kezelőpanelt – videó Azt gondolhatta, jó poén lesz levizelni a gombokat. De megbánta tettét, amikor az ajtó nem nyílt ki, a panel pedig megbolondult. 24.hu 2018. 02. 26. 09:51 Élet-Stílus
Egy rendőr kapta el a harmadikról kieső gyereket Videón a hőstett. 24.hu 2018. 02. 22. 19:04 Élet-Stílus
A floridai mészároséhoz hasonló fegyvert lehet nyerni a sorsjeggyel, amit harmadikos gyerekek árulnak A nyereményjáték szervezői a tragédia ellenére sem állítják le a nyereményjátékot. 24.hu 2018. 02. 20. 09:45 Élet-Stílus
Halálra fagyott egy 3 éves kislány Moszkvában, mert az óvónők kint felejtették az udvaron Hatalmas felháborodást váltott ki a tragédia Oroszországban. 24.hu 2018. 02. 17. 17:38 Nagyvilág
Befogta az orrát, pofozta és rángatta a 8 hónapos gyereket a bébiszitter – videó Rejtett kamera buktatta le, 10 évet kaphat. 24.hu 2018. 02. 17. 07:34 Élet-Stílus
Rémálom lett a nyolcórás repülőútból – egy gyerek miatt Végig üvöltött, de nem lehetett vele mit kezdeni. 24.hu 2018. 02. 15. 11:03 Élet-Stílus
Végre egy app, amivel tanul is a gyerek Több ezer oktató kisfilmet érhetnek el a picik a mobiljukon. Dömös Zsuzsanna 2018. 02. 09. 14:25 Mobil
Megölte a lányát egy apa, mert „nem bírta elviselni a szenvedését” Szorongással és más pszichés problémákkal küzdött a brit lány. 24.hu 2018. 02. 07. 11:24 Nagyvilág
Apa lett a 69 éves finn elnök Az anya 40 éves. Az államfőnek előző házasságából már van két gyereke. 24.hu 2018. 02. 03. 07:18 Élet-Stílus