Élet-Stílus

Hatszor volt terhes négy év alatt a 11 éves lány: 1000 áldozata is lehet a szexbotránynak

A Sunday Mirror számolt be Nagy-Britannia legsokkolóbb gyerekbántalmazási botrányáról, amelynek 40 év alatt több mint ezer lány lehetett az áldozata. A szexbandák elcsábították a lányokat a családjaiktól, bedrogozták, megverték, megerőszakolták őket.

Három lányt megöltek, két másik a botránnyal összefüggésben hunyt el a 170 ezer fős Telfordban a 80-as évek óta. Egy  diáklány hatszor volt terhes négy éven belül, miután kivetették rá a hálójukat az erőszakolók 2004-ben. Még csak 15 éves volt, mikor egy 20-as éveiben járó drogdíler és egy másik férfi kihasználta. Mindkét férfinek szült egy gyereket, három abortusza és egy vetélése is volt.

Több hatóság is tudott minderről, de nem tettek ellene sokat, derült ki egy önkormányzati vizsgálatból.

A lap összesen 12 áldozattal beszélt, akik több mint 70 bántalmazóról számoltak be. Egy 14 éves lány azután került kapcsolatba a bántalmazóival, hogy eladták a telefonszámát  pedofiloknak. Azzal fenyegették, ha egy szót is szól arról, mi történik, elmennek a húgáért és anyjának azt mondják, hogy ő egy prostituált.

Esemény utáni tablettáért kellett mennem hetente kétszer is a helyi klinikára, de sose kérdeztek tőlem semmi

– mondta a lapnak, majd azzal folytatta

Kétszer estem teherbe, és két abortuszom is volt. Pár órával a második terhesség-megszakításom után az egyik bántalmazóm elvitt, hogy megerőszakoljon több férfi. A legrosszabb az volt, mikor a 16. születésnapom után bedrogoztak és öt férfi csoportosan megerőszakolt. Pár nappal később a bandafőnök eljött a házamhoz és azt mondta: felgyújtja, ha csak egy szóval is elárulom, mi történt.

2000-ben egy 16 éves lány, Lucy Lowe, édesanyja és testvére hunyt el, mikor egy 26 éves erőszakoló, Azhar Ali Mehmood felgyújtotta a házukat. A taxis Mehmood 1997-ben cserkészte be a lányt, csak 14 éves volt Lucy, mikor lánya született. A férfit elítélték a lány, annak anyja és nővére meggyilkolásáért, de soha nem emeltek vádat ellene kiskorú szexuális bántalmazása miatt, pedig tudtak a lánnyal való kapcsolatáról.

Lucy halála üzenet volt a többi lánynak, mondta több áldozat a lapnak. Az egyik lány, akit két évvel később kilenc férfi erőszakolt meg, azt mondta, hogy elkerülje Lucy és családja sorsát, megpróbált öngyilkos lenni.

Azt gondoltam, csak akkor lehetnek biztonságban, ha végzek magammal.

2002-ben egy 13 éves lány, Becky Watson halt meg egy autóbalesetben, amit diákcsínynek könyveltek el akkor, de a Mirror nyomozása során kiderült, az ezt megelőző két évben folyamatos bántalmazásnak volt kitéve. Édesanyja a lapnak azt mondta, többször is rendőrséghez fordult a lányával történtek miatt, egyszer még egy listát is átadott az elkövetőkről.

Becky barátnőjét, Vicky Roundot is kihasználta a banda, 12 évesen a kokainra, 14 évesen a heroinra szoktatták rá. 20 évesen hunyt el.

A lap arról is ír, vannak olyan iratok, melyek szerint a hatóságok már egy évtizeddel előbb tudtak az esetekről, hogy végül nyomozni kezdtek volna. Sőt, korábban próbálták megakadályozni a nyomozást.

Rengeteg áldozat már a 80-as évek óta

A Mirror megmutatta Liz Kellynek, a Londoni Metropolitan Egyetem professzorának, mire jutottak, és akinek a segítségével megbecsülték, mennyi áldozat lehet.

Az Operation Chalize néven futó rendőrségi vizsgálat szerint több mint 100 bántalmazott áldozat lehetett 2007 és 2009 között. Ebben a 2013-as vizsgálatban hét embert tartóztattak le, összesen 49 évre ítélték el őket. Pedig 200 elkövető is lehetett még, de az ügyet lezárták.

Az erőszakok azonban nem az utóbbi egy évtizedben kezdődtek, a lap beszámolt például egy 1981-ben kezdődött esetről is, amely szerint két pedofil a helyi gyerekotthon kislányaira utazott. Egyikőjük fontok ezreit kereste azzal, hogy lányokat futtatott az ország számos pontjára, több száz férfi számára.

Telford országgyűlési képviselője, Lucy Allan a Sunday Mirror nyomozásának hatására független vizsgálatot követelt. A rendőrség a lapnak úgy nyilatkozott, komolyan veszik a nyomozásuk adatait, minden erejükkel és technikai eszközükkel az ügy felderítésén dolgoznak, ehhez át is csoportosítanak embereket.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik