futás

A 33 éves kenyai Philimon Rotich az interneten nézte ki a 21 kilométeres távú futóversenyt, amelynek kedvéért Kelet-Timorba repült. Dili poros repterén azonban megálljt parancsoltak neki, mert nem tudta kifizetni a 40 dolláros összeget a vízumért, így be se tehette a lábát a kis délkelet-ázsiai országba. Szerencséjére épp arra járt Kelet-Timor államfője, José Ramos-Horta. Rotich [...]
2010. 06. 22. 15:04
A 41 éves Todd Ragsdale Oregon államban, egy sportpályán körözött, 413-szor szaladta körbe. Világrekordja – 24 óra alatt még soha senki nem tett meg ilyen hosszú távot – után mentolos lábfürdővel kényeztette sokat próbált talpait, amelyeket igencsak megviselt az igénybevétel: zúzódások, hólyagok éktelenítik és alaposan megdagadtak. Ragsdale szenvedései ellenére úgy nyilatkozott, hogy megérte futnia.
2010. 06. 09. 13:10
Caster Semenya, a női 800 méter világbajnoka megállapodott hazája szövetségével (ASA) arról, hogy megvárja a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) vizsgálatának eredményét, s egyben jelezte, június 24-én, Zaragozában áll rajthoz majd először. A 19 éves futó nemiségével kapcsolatos vizsgálatok a tavaly augusztus berlini vb óta húzódnak, és az IAAF legutóbbi ígérete szerint június elejére zárulnak le. [...]
2010. 04. 06. 16:44
Olvasói sztorik