Élet-Stílus

Ezért veszélyes mezítláb futni

mezítláb (mezítláb, futás, )
mezítláb (mezítláb, futás, )

A legfőbb gondot nem a szemét és az üvegszilánk, vagy a göröngyös út jelenti.

Gyerekként szinte mindenkit buzdítottak legalább egyszer – szülei, barátai, rokonai –, hogy bátran húzza le a cipőjét és próbálja ki a mezítlábalást, mert az egészséges. Noha a hasonló közhiedelmek egy részéről később kiderül, hogy nem feltétlenül igaz, a mezítlábas sétával nem ez a helyzet.

A szakemberek állítják, hogy egyenletlen talajon, vagyis kavicsos-füves környezetben a mezítlábas séta és futás nagyon hasznos, mert fejleszti a talp izmait és erősíti a szalagokat, amivel többek között a talpboltozat kialakulását segíti elő. Nem igaz mindez a lakás sima talajára, ami a már meglévő lábeltéréseket akár súlyosbíthatja is.

A mezítlábalás jótékony hatásaira alapoz a mezítlábas futás is, ami az utóbbi években – köszönhetően Christopher McDougall Born to run (Futásra született) című könyvének – egyre népszerűbb. Csakhogy nem csak a futók száma növekszik évről-évre, hanem a sérüléseké is, ami a lábspecialisták szerint egyáltalán nem a veszélyes terep miatt van így.

Sokkal nagyobb gondot okoz, hogy a többség minden átmenet nélkül vált a sportcipős futásról a mezítlábasra, így a lábfejére gyakorolt terhelés egyik pillanatról a másikra a sokszorosára nő, ami a lábikraizom húzódásától, az Achilles-ín gyulladásán keresztül, akár stressztörésekhez is vezethet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik