Kassai is, Kokó is fut vasárnap

Kassai Viktor és Kovács István is rajthoz áll a Margitszigeten a vasárnap 27. alkalommal sorra kerülő Telekom Vivicittá Városvédő Futáson.

A szervező Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint Kassai a 6,2 km-es Midicittán, míg “Kokó” családjával a 11,9 km-es Vivicittán méreti meg magát. A Kossuth-díjas operaénekesnő, Miklósa Erika a látássérült Makádi Zsófiával közösen szintén a Vivicittát teljesíti majd, míg a freestylefoci-világbajnok Kovács Péter a Midicittá mezőnyét erősíti.

A tavasz legnagyobb szabadidősport rendezvényén – melyen tavaly 15 ezernél is többen vettek részt – mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb távot, a Midicittá és Vivicittá mellett ugyanis 1 km-es családi, valamint 3,2 km-es (Minicittá) futás és félmaraton is szerepel a programban, de 3,2 km-es gyaloglás is teljesíthető.

Az eddigi nevezések alapján a legidősebb futó 83 éves lesz, a legfiatalabb résztvevő pedig egy féléves kisfiú, aki szüleivel és nővérével indul.

A nap során a BSI több mint 200 fős rendezői gárdával gondoskodik a futók biztonságáról és ellátásáról, 5000 liter vízzel, 1000 liter izoitallal, 450 kg banánnal és 40 kg szőlőcukorral készülnek.

A névadó szponzor jótékonysági akciót is hirdetett a Vivicittára, melyen saját dolgozóiból összeállított csapatok is futnak majd, az általuk lefutott minden km-hez 100 forintot ad a cég, ezt az összeget az SOS Gyermekfalu kapja. A szervezők és a főszponzor az általános és középiskolákat külön motiválja: a legtöbb gyereket mozgósító budapesti, Budapest környéki és vidéki iskolák 300 ezer forintos adidas sportszerutalványt kapnak majd a Telekom jóvoltából.

Az első szám, a Midicittá 9 óra 30 perckor rajtol.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.