Sport

Ezren futották körbe a Balatont

A hosszú hétvégére a magyar tengert körbeérő maratont szervezett a Budapest Sport Iroda. Négy nap alatt futották körbe a Balatont a résztvevők.

Az 5. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaraton, a Budapest Sportiroda szezonnyitó futóeseménye, melynek résztvevői négy nap alatt kocogták körbe a Balatont.

Közel 1000 futó vállalkozott arra, hogy tizenegy különböző módon megkezdje a 2012-es futószezont. A Balaton Szupermaraton távon összesen 195,4 kilométer várta a futókat, a FélBalaton Szupermaratonon két nap alatt 95,8 kilométert lehetett teljesíteni Badacsonytól Siófokig. Bármely naphoz csatlakozhattak a futók a Maraton+ keretében, és a harmadik napon beiktattak egy maratoni távot, azaz a MaratonFüredet (badacsonytomajtól Balatonfüredig) is.

Az esemény történetében először, az első napon a mezőny Siófokon, a Balaton medréből, egy homokpadról indult, Fonyódra kellett beérni 46,7 kilométer megtétele után. Innen rajtolt el a második, leghosszabb nap, a cél 52,9 kilométerre volt Szigligeten, a vár alatt.

A harmadik napon Badacsonyból indultak a versenyzők, itt már a FélBalaton Szupermaraton teljesítői is csatlakoztak a 43,6 kilométeres távhoz, Balatonfüredig. A negyedik napon a Balatonfüredről Siófokig tartó 52,2 kilométeres szakasz zárta az eseményt.

A Szupermaraton csapatversenyében új pályarekord született, a Coca-Cola Testébresztő 1 csapat 9 perccel megjavítva az előző rekordot, 12:04:43 alatt kerülte meg a Balatont, annak ellenére, hogy az utolsó napon még a szembeszél is hátráltatta a futókat.

Az egész rendezvény legidősebb indulója a 72 éves Bozó Pál volt, aki egyéniben teljesítette a leghosszabb, 195,4 kilométeres távot.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.