Kultúra

Húsvétváró futóverseny a Halesz ligetben

Idén is megszervezik a Nyuszi Futást és Nyúl Félmaratont. A Fehérvári Futópénteki akcióhoz kapcsolódva pénteken 16 órától várják az iskolásokat, óvodásokat a Halesz ligetben.

A tavaszi ünnep előtt egy héttel már a húsvéti nyuszi is ott lesz a rendezvényen, aki apró ajándékkal kedveskedik a résztvevőknek. A “Nyuszi Futás – Nyúl Félmaraton”  pénteken zajlik 16 órától a Halesz ligetben.

A gyerekek egy kilométert, vagy – erőnlétükhöz mérten – akár rövidebb távot futhatnak, a felnőttek pedig a félmaratoni távot is teljesíthetik.

A program az Esélyegyenlőségi Hónap jegyében zajlik, ezért a szervezők meghívták az Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola, valamint az Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI óvodásait, tanulóit és pedagógusait. A visszajelzés alapján szép számmal részt vesznek ők is a pénteki programon.

A “Nyuszi Futás – Nyúl Félmaraton” a húsvéti készülődést színesíti Székesfehérváron, célja a futás és a mozgás népszerűsítése. Tavaly közel 80 gyermek vett részt a hagyományteremtő rendezvényen. A szervezők azt remélik, hogy idén jóval többen teljesítik a távot. Az ünnephez igazodó apró ajándékokkal is készülnek a futóknak, amit stílszerűen a húsvéti nyúl ad majd át nekik.

A program fővédnöke Brájer Éva alpolgármester és Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik