foglalkoztatás
Tovább folytatódnak az adóelkerülő játszmák. A magyar foglalkoztatásban nincs látható fehéredés.
2014. 08. 28. 12:28
Már 120 ezer fő feletti számban foglalkoztatnak munkavállalókat a hazai kölcsönzőcégeken keresztül.
2014. 08. 11. 12:14
Van, aki tud róla, más nem is sejti, hogy csak papíron van bejelentve, s valójában nem perkálja le utána a közterheket a munkáltatója. Annak jártunk utána, jár-e ilyenkor nyugdíj a dolgozónak.
2014. 07. 16. 14:56
Remek foglalkoztatási és munkanélküliségi adatok jöttek a KSH-ból. Igaz, a tavasz végén már nemigen volt javulás.
2014. 06. 27. 11:30
Április végén befejeződött a téli közmunka-program. Csaknem 100 ezer ember búcsúzhatott el a munkájától.
2014. 05. 05. 06:00
Az az optimális forintárfolyam, amely mellett a magyar gazdaság stabilan növekszik - mondta Varga Mihály, így a kormány nem is tűzött ki semmilyen árfolyamcélt.
2014. 03. 06. 09:51
Tavaly január és idén november között 175 ezer fővel többen dolgoztak, és 94 ezerrel kevesebben voltak munkanélküliek, mint egy évvel korábban.
2014. 02. 26. 11:13
Jár nekik a részmunkaidős lehetőség, ha idejében jelzik igényüket.
2013. 08. 30. 13:04
A Saldo szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat – a munkaadók és a diákok számára is.
2013. 07. 17. 10:55
Tíz év alatt megsokszorozta taglétszámát és nyerstej termelését az Alföldi Tej Kft. termelői csoport, amely így meghatározó szereplője lett a hazai piacnak – hangzott el a cég kedden, Székesfehérváron megrendezett jubileumi ünnepségén.
2013. 06. 26. 08:32
A versenyképesség javítása csak az egyik ok, amiért a munkáltatónak érdemes megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztatnia. Összeszedtük, miben változtak a szabályok idén.
2013. 05. 14. 16:10
Vegyesek az új munkajogi kódex alkalmazásának eddigi tapasztalatai.
2013. 05. 09. 16:49
Ma körülbelül másfélszer annyi háztartás tartozik az egy főre jutó jövedelme alapján a legkisebb jövedelmi sávba, mint ahányan tartoztak 2005-ben. Az utóbbi két évben is jelentősen nőtt a szegények száma.
2013. 05. 09. 15:22
Több olyan álláshirdetés van a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat oldalán, amely korhoz vagy nemhez köti a jelentkezést. Diszkriminációt követ el az állam?
2013. 04. 14. 12:59









