Belföld

Télen is lesz közmunka

Hólapátolás (hólapátolás, hó, vásárhely, )
Hólapátolás (hólapátolás, hó, vásárhely, )

Vásárhelyen 120 közfoglalkoztatott dolgozott az utcákon a hideg évszakban.

Diplomával nem alternatíva

A KSH tavalyi adatai szerint százból egy diplomás gondolja úgy, hogy ha munkanélkülivé válna, valódi megoldást jelentene a helyzetére a közmunkaprogram. Még akkor sem,ha a felsőfokú végzettségűeket rendszerint magasabb beosztásokban alkalmazzák. Általános iskolai, vagy ennél alacsonyabb végzettség esetén viszont az alkalmi munka mellett ez volt a leginkább elfogadható alternatíva.

Tanulás vagy munka

Kétszázezer embert von be a kormány a téli közmunkaprogramba – számolt be a kedd esti kabinetülés döntéséről Giró-Szász András kormányszóvivő ma reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A tervek szerint a programban résztvevők fele dolgozna, a többiek tanulnának az évszak végéig.

Elsősorban olyan képzéseket szeretnénk indítani, amelyeknek a későbbiekben gyakorlati haszna is van. Ez lehet állam által elismert képzés, de akár betanító jellegű is – mondta el Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár néhány hónappal ezelőtt az akkor még csak körvonalazódó terv kapcsán a köztelevízió híradójában, hozzátéve a 24 milliárd forintos képzési programot teljes egészében az európai uniós forrásból finanszírozzák. A téli munkaprogramban a jelenlegi foglalkoztatottak mellé további, elsősorban hátrányos helyzetű munkanélkülieket is bevonnának.

Vásárhelyi közmunka

Hódmezővásárhelyen a tavalyi évhez hasonlóan idén márciusban is 1000 főben határozták meg a közmunkaprogramba bevonni kívánt emberek létszámát. A Városellátó szeptemberi adatai szerint idén eddig 515 embernek tudtak munkát biztosítani. Ők a közterek tisztántartásában, a padok, játszóterek karbantartásában vettek részt.

A bérezésük képzettségük szerint változó.  Egy napi nyolc órában foglalkoztatott szakmunkás havi keresete jelenleg 96 ezer 800 forint.

Közmunkások takarítják a havat a belvárosban (Fotó: Hódmezővásárhelyi Városellátó)

Vásárhelyen is lesz közmunka novembertől is. Erről Lázár János beszélt még szeptember végén, egy lakossági fórumon. A munkájuk várhatóan az előző télihez hasonló lesz. Tavaly decembertől idén márciusig 120 ember dolgozott közfoglalkoztatás keretében a városban, ők elsősorban havat lapátoltak, illetve felszórták a jeges utakat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik