Pénzügy

Egyre több magyar dolgozik munkaerő-kölcsönzőnél

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

gazdaságos. 2014. 08. 11. 12:14

Már 120 ezer fő feletti számban foglalkoztatnak munkavállalókat a hazai kölcsönzőcégeken keresztül.

Tavaly csaknem 121 ezer munkavállalónak volt munkajogi kapcsolata munkaerő-kölcsönzőkkel, ami 18,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A Trenkwalder kölcsönzőcég idei első féléves tapasztalatai szerint idén is töretlenül nő a foglalkoztatók létszámigénye, így az idei évben akár a tavalyihoz hasonló mértékben bővülhet ismét a piac.

A kölcsönzött alkalmazottak 24,5 százaléka 25 év alatti, jelentős többségük pályakezdőként szerzi meg ily módon első tapasztalatait a munka világában. A kölcsönzött munkavállalók havi bruttó átlagkeresete meghaladta a 145 ezer forintot, ami 43 százalékkal magasabb az aktuális minimálbérszintnél.

Fonákságok is vannak

Inkább a fizikai munkánál jellemző

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal statisztikái szerint munkaerő-kölcsönzés továbbra is a fizikai munkakörökben jellemző foglalkoztatási forma: a kölcsönzöttek 84,6 százaléka főként betanított és szakmunkát végez, ők elsősorban a feldolgozóiparban (fémalapanyag- és fémfeldolgozás, gépek, gépi berendezések, illetve közúti járművek gyártása, stb.) kaptak munkát.

A szellemi foglalkoztatottak pedig elsősorban adminisztratív szolgáltatási feladatokat látnak el. A túlnyomó többséget (85,2 százalék) – ellentétben a közhiedelemmel – teljes munkaidőben alkalmazzák.

Fotó: MTI

Negyedüket saját állományba vették

A munkaerő-kölcsönzés fontos belépőpont a munkaerőpiacra: a tavalyi 120 ezer kölcsönzött munkavállaló 24,4 százalékát a foglalkoztatók időközben saját állományba vették át, lehetővé téve a cégen belül további karrier építésének lehetőségét – hangsúlyozza kölcsönzőcég ügyvezetője, Fehér Tamás közleményükben.

Minden negyedik kölcsönzött munkavállaló 25 év alatti, ám a kölcsönzöttek közel 13 százaléka az 50 év feletti korosztályból kerül ki, akik közül sokaknak szintén ez az egyetlen lehetőség arra, hogy megfelelő állást találjanak.

Idén is masszívan bővül a kölcsönzési piac

Míg 2009-ben a gazdasági válság hatására a kölcsönzött munkavállalók száma alig haladta meg a 79 ezret, mindössze négy év kellett ahhoz, hogy ez a szám másfélszeresére nőjön. Az idei év első felében a Trenkwalder már korábban is meglévő ügyfélköre átlagosan 15 százalékkal több munkaerőt kölcsönzött, és a várakozások legalább ekkora növekedést vetítenek előre a következő félévre is.

Ennek hatására a kölcsönzött munkavállalók száma az év végére a 140 ezret is megközelítheti. További kedvező tendencia, hogy a szezonális foglalkoztatás időszaka egyre jobban megnyúlik, és egyre több kölcsönzött munkavállaló folyamatosan állásban marad.

Jobban keresnek, mint gondolnánk

A számok azt mutatják, hogy a munkaerő-kölcsönzésnek egyre komolyabb szerepe van abban, hogy azok a munkavállalók is részt vehessenek a foglalkoztatásban, akiknek korábban nem sikerült elhelyezkedniük – emelte ki Fehér Tamás. Azt is hangsúlyozta a céges közleményben, hogy ráadásul a kereseti lehetőségek is kedvezőbbek, mint ahogyan azt a közvélekedés tartja. A kölcsönzöttek átlagos bruttó jövedelme ugyanis 145 ezer forintot tett ki, ami 43 százalékkal haladja meg a minimálbért.

A legnagyobbak fedik le a piac jelentős hányadát

Magyarországon mintegy ezer munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó céget tartanak nyilván, ám a piac erősen koncentrált: a teljes piac tavalyi nettó árbevételének (159 milliárd forint) több mint 25 százalékán a legnagyobb három szereplő (Trenkwalder, Prohumán, Addeco) osztozott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.