Gazdaság

65 milliárdot spóroltak a cégek a munkahelyvédelemmel

munkahely (munkahely)
munkahely (munkahely)

A munkahelyvédelmi akció keretében július végéig 65 milliárd forint maradt kedvezmények formájában azoknál a vállalkozásoknál, amelyek kedvezőtlen munkaerő-piaci helyzetben lévő személyeket alkalmaztak - írta a Magyar Nemzet.

A lap a hétfői számában a Nemzetgazdasági Minisztérium adataira hivatkozva számolt be arról, hogy a közteherenyhítés júliusban háromnegyedmillió ember foglalkoztatásához nyújtott segítséget.

Csak júliusban tízmilliárd forint maradt azoknál a munkáltatóknál, amelyek 25 évesnél fiatalabb, illetve 55 évnél idősebb munkavállalóknak, kisgyermeket nevelő szülőnek, szakképzetlen vagy régóta állást kereső polgárnak adtak munkát.

Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a lapnak elmondta, hogy hónapról hónapra emelkedik az összeg, vagyis egyre több alkalmazott állásának megóvásában játszik szerepet az akció. A számok további emelkedésére számítanak, már csak azért is, mert az adóenyhítés az esztendő bármely hónapjában, az év elejére visszamenőleg igényelhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik