Pénzügy

Itt találhatunk könnyebben munkát az idén

A cégek tizede létszámbővítést tervez. Leginkább a gyártás területén, és az építőiparban várható, hogy a következő negyedévben több embert vegyenek fel.

A Manpower kedden nyilvánosságra hozott Munkaerő-piaci Felmérése szerint a munkakeresők lehetőségei 2014 negyedik negyedévében szerényen javulnak.

A felmérésben résztvevő 750 munkaadó 10 százaléka ugyanis a létszám bővítését tervezi a következő negyedében. Igaz, elbocsátásban is majdnem ilyen arányban, 7 százalékban gondolkodnak. A többség pedig nemigen tervez változást a létszámban.

Ez azt jelenti, hogy a szezonálisan kiigazított adatok alapján a mutató +4 százalékon áll. Míg az előző negyedévhez képest 4 százalékpontot gyengült a mutató, éves összehasonlításban 6 százalékponttal növekedett.

Annak ellenére, hogy a várakozások romlottak, a vállalkozások méretétől függetlenül csaknem minden ágazatban és régióban a mutató pozitív tartományban maradt. A gyártás területén pedig a legoptimistább mutatót produkálták a munkaadók 2009, vagyis a felmérés magyarországi kezdete óta.

Ágazati összehasonlításban

Kilenc vizsgált szektorból 6 munkaadói a dolgozói létszám bővítését tervezik a negyedik negyedévben. A legnagyobb bővülés a gyártás területén várható, ahol a munkaerő-piaci mutató +19 százalékon áll. Ezt követi az építőipar +10 százalékkal és a vendéglátóipar +7 százalékkal.

A köz- és szociális szférából, valamint a nagy-és kiskereskedelem területéről egyaránt +5-+5 százalékos mutatót jelentettek. Ugyanakkor a mezőgazdaság mutatója -5 százalékon áll.

Az előző negyedévhez képest

Kilenc szektorból hétben romlottak a kilátások. A legnagyobb – 11 százalékpontos – csökkenést a vendéglátóipar produkálta. 8, illetve 6 százalékpontos csökkenést jelentettek az építőipar, valamint a közüzemi szolgáltatások területéről.

4-4 százalékponttal gyengült a mutató értéke a pénzügyi és üzleti szolgáltatások, valamint a szállítás, raktározás és kommunikáció területén. Két szektor mutatója erősödött, a legnagyobb mértékben, 5 százalékponttal a köz- és szociális szféráé.

Éves szinten

Kilencből hat szektor munkaadói várnak növekedést. Kiemelkedően magas, 18% pontos növekedést jelentettek az építőipari munkaadók, míg 15, illetve 14 százalékponttal javultak a kilátások a gyártás és a vendéglátóipar területén. 11 százalékponttal erősödött a köz- és szociális szféra, míg 9 százalékponttal a nagy- és kiskereskedelem mutatója.

Tavalyhoz képest három ágazat mutatója gyengült, a legnagyobb mértékben, 5 százalékponttal a pénzügyi és üzleti szolgáltatásoké.

Régiók szerint nézve

A munkaadók a munkavállalók létszámának bővítésére számítanak a következő negyedévben nyolcból hét régióban. A legoptimistább tervekről a közép-magyarországi régió munkaadói számoltak be, itt a mutató értéke +11 százalék. +10, illetve +9 százalék a mutató értéke a Közép- és a Nyugat-Dunántúli régióban, míg Észak-Magyarországon +8 százalék. A Dél-Alföldön +6, míg az Észak-Alföldön +5 százalékot jeleztek a munkaadók. Eközben a Budapesti munkaadók elbizonytalanodtak: a fővárosban -1 százalék a mutató értéke.

Az előző negyedévhez képest így állnak a régiók

Nyolc régióból négyben gyengültek a kilátások. A legnagyobb mértékben – 9 százalékponttal – Budapesten. 7, illetve 6 százalékpontos a visszaesés Észak-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon. Három régió erősödött, a legnagyobb mértékben, 4 százalékponttal a Nyugat-Dunántúl.

És tavalyhoz hasonlítva ez a helyzet

Erősödést jelentettek egy kivétellel valamennyi régióból. Jelentős, 16, illetve 14 százalékpontos erősödést produkált a Közép-Dunántúli és az Észak-Magyarországi régió, 11 százalékponttal erősödött a Dél-Dunántúl mutatója. Ugyancsak javultak a kilátások a Dél-Alföldön és Közép-Magyarországon, előbbiben 9, míg utóbbiban 6 százalékponttal. A Budapesti várakozások a tavalyihoz képest 2 százalékponttal gyengültek.

Globális Munkaerő-piaci Mutató

A globális adatokat nézve mutató értéke a vizsgált 42 országból és területből 36-ban pozitív. Az előző negyedévhez viszonyítva azonban a várakozások általában kicsit gyengébbek, míg 15 országban erősödtek. A
tavalyi évhez viszonyítva viszont 29 ország mutatója erősödött, míg csupán 12-é gyengült. A legnagyobb növekedést India, Taiwan és Új Zéland munkaadói jelezték, míg a leggyengébb mutatók Spanyolországból, Olaszországból, Írországból, Csehországból és Finnországból érkeztek.

Az EMEA régióban (Európa, Közel-Kelet és Afrika) vegyesek a várakozások. 24 országból 18 munkaadói erősödést várnak, míg 5 országban negatív a mutató értéke. A várakozások kilenc országban javultak az előző negyedévhez viszonyítva, tavalyhoz képest viszont 20-ban erősödtek. Míg a legoptimistább előrejelzést a török munkaadók adták, a leggyengébb Spanyolországból érkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik