Szerdán az európai elit felméri tudását: barátságos találkozók sokaságát rendezik kontinensszerte. Az orosz válogatott kivételével az összes Európa-bajnoki résztvevő sorompóba lép.
A magyar labdarúgó-válogatott szerdán, Limasszolban története során negyedszer lép pályára Szlovákia ellen, s van bőven törlesztenivalója, ugyanis a korábbi három találkozón sem nyernie, sem gólt szereznie nem sikerült.
Ghánában véget ért az Afrika-kupa negyeddöntője – a döntőbe jutásért a házigazda Ghána Kamerunnal, míg a címvédő Egyiptom a trónkövetelő Elefántcsontparttal mérkőzik.
A nemzetközi labdarúgó porondon mozgalmasnak ígérkezik a szerda, azonban jó pár klasszist nélkülöznek majd a szövetségi kapitányok. Sérüléshullám sújtja a brazilokat és a hollandokat, de az angolok és a franciák is megfogyatkoztak.
Hétfőn ünnepli 82. születésnapját Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa. Grosics három világbajnokságon (1954, 1958, 1962) vett részt, 1952-ben olimpiai bajnok lett.
Március 30-án visszavonul Romario, a brazilok világbajnok labdarúgója. A 42 éves klasszis 1994-ben nyert vb-t, jelenleg hazája bajnokságában szerepel a Vasco da Gama futballistájaként.
A Milan egygólos győzelemmel távozott a firenzei Artemio Franchi stadionból, s ezzel – az élmezőny többi tagjánál egy mérkőzéssel kevesebbet teljesítve - felzárkózott az ötödik helyre, épp a legyőzött lilák mögé.
A Barcelona Xavi 88. percben lőtt góljával nyert az Osasuna ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában, és ezzel hatpontosra csökkentette a hátrányát az újonc Almeria otthonában meglepetésre vereséget szenvedő listavezető Real Madriddal szemben.
Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke és Várhidi Péter, a válogatott szövetségi kapitánya a Kútvölgyi Kórházban meglátogatta és felköszöntötte a 82. születésnapját hétfőn ünneplő Grosics Gyulát, az Aranycsapat legendás kapusát.
A második helyen álló Werder Bremen nagy meglepetésre kikapott a tabella alsóházához tartozó, vendég Bochumtól a német labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában. A Schalke 04 hazai pályán simán nyert a címvédő VfB Stuttgart ellen.
Május 24-én az Európa-bajnok görög csapattal játszik barátságos mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott - jelentették be a szerdai, Szlovákia elleni felkészülési találkozót megelőző vasárnapi sajtótájékoztatón.
A tabella első három helyezettje találkozott az olasz bajnokság 21. fordulóban a három utolsóval. A papírforma két helyszínen borult, egyedül az Inter zsebelte be a három pontot, és ezzel Roberto Mancini legényei komoly lépéselőnybe kerültek a tabella élén.
Az AC Milan aranylabdás sztárja szerint árthat a hatalmas nyomás fiatal honfitársának, akit a bemutatkozása óta Ronaldo utódjának tartanak. A Bajnokok Ligája-győztes együtteshez a vártnál hamarabb visszatérhet Gattuso, a Fenomén viszont idén ki tudja már hányadszor titokzatos sérüléssel bajlódik.
Pont került a Real Madrid menetelésének végére. A fővárosiak kétgólos vereséget szenvedtek az Alméria vendégeként, s így a vasárnap este pályára lépő Barcelonán a sor, hogy nyílttá tegye a bajnoki versenyfutást.
A Manchester United egy 94. percben lőtt góllal szerzett pontot a Tottenham otthonában a Premier League 25. fordulójában, ugyanakkor így is visszacsúszott a második helyre, miután a rivális Arsenal könnyedén nyert a Manchester City vendégeként. Az "ágyúsok" két ponttal előzik meg Sir Alex Ferguson együttesét.
A Hannover Huszti Szabolcs góljával szerzett pontot Hamburgban a Bundesliga 18. fordulójában. Hajnal Tamás győztes, Dárdai Pál vesztes csapat tagja volt.
Autóvezetés közben rosszul lett és szívelégtelenség miatt életét vesztette Izsáki László, a Rába ETO labdarúgócsapatának egykori hátvédje szombaton Győrött.
Arsene Wenger, az angol Arsenal francia menedzsere sokakat meglepő bejelentést tett, elmondta, nagyon közel állt ahhoz, hogy leigazolja Cristiano Ronaldót, a rivális Manchester United jelenlegi legnagyobb sztárját.
Bojan Krkic, a Barcelona 17 esztendős támadója is bekerült a spanyol labdarúgó-válogatott Franciaország ellen készülő keretébe, ezáltal minden idők legfiatalabb futballistájaként debütálhat a hispán nemzeti tizenegyben.
A kicker című német lapnak nyilatkozva az 1. FC Köln trénere elismerte, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetségtől is megkeresték. Christoph Daum azonban a többi ajánlattal együtt a magyar kapitányi posztot is visszautasította.
Hrihorij Szurkisz, az Ukrán Labdarúgó Szövetség elnöke megígérte: mielőbb felpörögnek a 2012-es Európa-bajnokság előkészületi munkálataival, melyek eddig a vártnál lassabb ütemben folytak, és emiatt az UEFA-elnök is szót emelt.