A mexikóiakkal szemben esedékes hétfői erőfelmérő mérkőzésre rövid időre hazatért ausztriai edzőtáborozásából a dél-afrikai világbajnokságra készülő angol válogatott.
Amikor a férfiak barátaikkal találkoznak, a feleségek, barátnők és a munka témáját is a háttérbe szorítva a foci vezeti a társalgást - derül ki egy friss felmérésből.
Bohózatba illő izgalmakkal ért véget a honi labdarúgó bajnokság: mindkét, a bajnoki címre még esélyes együttes kikapott a záró fordulóban, így az azt megelőzően éllovas Debrecené lett a serleg.
Miközben az olasz sajtó és publikum Diego Milito dicshimnuszát zengi az általa eldöntött BL-finálé után, a német oldalon amellett, hogy keseregnek az elszalasztott lehetőség miatt, már a jövőt tervezik.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy jövőtől a Real Madrid vezetőedzője lesz José Mourinho, az Interrel történelmi triplát – olasz bajnoki címet, kupagyőzelmet és Bajnokok Ligáját – nyerő portugál edzőzseni.
Madridban a német és az olasz bajnokság jelenlegi kirakatcsapata, a Bayern és az Inter randevúzik, s amellett, hogy több pikantériája is van a mérkőzésnek, a tét még a BL-győzelemmel járó elismerésen is túlmutat. A győztes a Barcelonához hasonlóan idén akár „mindent vihet”, emellett országa jövőbeni európai kupaszereplését is befolyásolhatja.
Mintegy 120 millió eurós hasznot könyvelhet el a Bajnokok Ligája-győztese, a szombat esti, madridi döntő pedig 351,5 millió euró bevételt hoz az európai gazdaság számára.