Élet-Stílus

Egyetlen Loki-játékos sem gyanúsított

A Debrecen vezetősége közleményében jelezte, hogy a klub egyetlen játékosa sem gyanúsított a bundaügyben.

A DVSC Futball Szervező Zrt. péntek késő este közleményt adott ki, abban azt írta, a meghallgatás során egyetlen játékosukat sem gyanúsították meg, semmilyen őket érintő jogellenes magatartásra nem utaltak. A többek közt Mészáros Norbertnek és Vukasin Polekszicsnek feltett kérdések nagy része arra irányult, hogy a játékosok tudnak-e bármilyen, a Bajnokok Ligája-mérkőzésekkel kapcsolatos bundagyanús körülményről.

A sportnapilap internetes kiadása a belga Nieuwsblad nevű lapot idézve arról írt, hogy az említett két labdarúgót gyanúsítottként hallgatták ki. A DVSC-TEVA vezetése ezeket a vádakat megalapozatlannak, valótlannak nevezte, és ezek mellett azt is visszautasítja, hogy Vladan Filipovics közvetítésével a Loki több mérkőzését is „egyes bűnözők megvették”. Rögzítik, hogy ilyen gyanúsítás szintén nem érkezett az UEFA-tól.

A debreceniek szerint különös jelentősége van a hasonló híreszteléseknek az utolsó bajnoki fordulót megelőzően, ugyanis azok hátráltathatják a csapat felkészülését, esetleg a teljesítményt is befolyásolhatják. A klub ezért a jövőben megjelentetni kívánt hasonló állításokkal, híresztelésekkel szemben fel fog lépni, s az így keletkezett károk megtérítését jogi úton fogja követelni, legyen szó akár külföldi, akár hazai médiumról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik