építési és közlekedési minisztérium
Több fuvarozó azt közölte, hogy az útdíjak emelése miatt akár csődbe is mehetnek.
Ez csak annyit jelentene, hogy nem 2 ezer, hanem csak 1850 forint lesz a kenyér ára.
Szerintük pont azokat hagyták ki az egyeztetésekből, akiket legjobban érint a drasztikus tarifaemelés.
Januárban és márciusban is lesz díjemelés, de kisebb, mint a kormány eredetileg tervezte.
Az építési és közlekedési tárca csak azután fizetett, hogy lapunk rákérdezett az ügyre.
Úgy terelné ki az Építési és Közlekedési Minisztérium a kamionokat a településekről, hogy azzal a fuvarozókra mérne egy csapást, állítja az érdekképviselet.
Az intézkedéscsomag részleteit is közölte Lázár János tárcája.
A közlekedési tárcának évek óta jelzik, hogy vizsgabiztosok nagy számban érdekeltek autósiskolákban, ami versenyelőnyt jelenthet. A kettős szerepvállalás elvileg tilos.
A Déli Körvasúthoz felhúzott látogatóközpont egy konténerből és egy mobilvécéből áll.
Legalább 800 millió euró értékű állami infrastruktúra-fejlesztés Rákosrendezőre.
Holott egy leendő kastélytulajdonos szerint éppen ők vettek milliárdos kötelezettséggel járó feladatokat a nyakukba, és csak azok teljesítése esetén kaphatják meg a tulajdonjogot.
Hadházy szerint a válaszból kiderült, kit értenek a kormányban a „mindenki" alatt.
Az idén már közel 350 millió forintot költöttek el baráti cégeknél.
Bátonyi Péter arról beszélt, milyen lazán kezeli a kormányzat a műemléki ügyeket.
Ugyanez a sors várhat a káptalanfüredi megállóépületre is, Alsóörsé pedig egyelőre ismeretlen mértékben alakulhat át.
Az organikus építészet felé újabb főhajtást tevő rendeletben egy csinos szecessziós ház védelmének megszüntetése is szerepel.
Van olyan elem, ami már a tavalyi tervekben is szerepelt, máshol pedig a szomszédok felé tett gesztusként kommunikálnak egy törvényi kötelezettséget.
Továbbgyűrűzik az Építési és Közlekedési Minisztérium botránya.
A dátumozással is volt korábban probléma.
A rendelet elfogadása esetén 2025. február 1-jén léphetne hatályba.
A kormány kiemelt nemzetgazdasági érdekre hivatkozva 99 évre magánkézbe adná a főbb budapesti pályaudvarok ingatlanhasznosítását. A MÁV szerint további egyeztetések várhatók a koncepciók véglegesítésére, a főváros tanulmányozza a fejlesztési terveket, Vitézy Dávid viszont kongatja a vészharangot.
Lassan befejeződik a dunaharaszti szakaszon a kiemelt vasútvonal fejlesztése, de a helyiek egyelőre hiába várják, hogy megépüljön a beígért gyalogos aluljáró.
A tárca szerint belső felhasználásra szánt dokumentumokat tulajdoníthattak el.
Az ügyfélkapuján keresztül tájékoztatták.