egészség

A nagykorú, fiatal felnőtt férfiak 2/3-a legalább 26 éves koráig a szülői házban marad, érdekes, hogy az egyedülálló nők esetében ez az arány kevesebb, mint 50%. Egyébként a lányokra is igaz, hogy tovább maradnak a szülői házban, mint 30 évvel korábban. A statisztikák szerint 1978-ban csak a fiatal nők 41%-a élt közös háztartásban a szüleivel. [...]
2010. 06. 08. 10:03
A BBC Online a Brit Iparszövetség felmérésére hivatkozik, amiből kiderül, hogy 1987 óta tavaly vették ki a legkevesebb betegszabadságot a britek. A felmérésben összesen 241 munkaadót kérdeztek meg, akik közel 1,3 millió alkalmazottat foglalkoztattak. Csupán összehasonlításul: 2007-ben még 6,7 napot töltöttek otthon betegség miatt. A közszférában ugyan javult a helyzet, ám a magánszektorban továbbra is [...]
2010. 06. 08. 07:29
Arra a kérdésre, amely a közeli barátok számára kérdezett rá, a résztvevő 83000 ember több mint fele azt válaszolta, hogy 5-nél kevesebb. 31%-nak 5-nél több, míg 6%-nak egyáltalán nincs közeli barátja. Stresszes pillanatok a válaszadók 62%-ának életében előfordultak, 14%-uk ráadásul egész nap erősen fesztült. Csupán a kérdőívet kitöltők 14%-a nyilatkozott úgy, hogy életében nem tapasztal [...]
2010. 06. 07. 16:56
A kutatók multifokális lencse helyett javasolják a távollátó szemüveget, még akkor is, ha a multifokális lencse jóval kényelmesebbnek bizonyul. Tanulmányok szerint azonban azok a szemüvegek, amelyek lencséi a távol- és közellátásban is segítenek, kockázatot jelentenek a viselőik számára, főleg amikor föl-le lépcsőznek. Ennek oka, hogy az ilyen típusú szemüvegekkel romlik a távoli mélységérzékelés, ami időseknél [...]
2010. 06. 04. 17:48
Annyi biztos, hogy ez a megszállottság sokaknak valóban komoly gondot okoz: képesek kockázatos, önpusztító helyzetekbe is belemászni csak azért, hogy kielégítsék vágyaikat. A szakértők azonban még nincsenek meggyőződve arról, hogy ez az állapot valódi függőség lenne. Az érintettek – ahogy Tiger Woods, golfozó is – állítják, hogy betegek, így részt vettek olyan kezeléseken, amik a [...]
2010. 06. 04. 15:08
Huszonhárom nemzet lakóinak véleményét kérdezték arról, hogy érzik magukat a környezetükben, mennyire vannak megelégedve lakóhelyük körülményeivel. A magyaroknál csupán a dél-koreai lakosság elégedetlenebb. A kutatásból kitűnik, hogy a magyar válaszadók főleg a munkalehetőségeket hiányolják, de nincsenek kibékülve a fizetésekkel és a fogyasztói árakkal sem. Érdekes, hogy az amerikaiak ugyanezt a sorrendet állították fel. A környezetükkel [...]
2010. 06. 04. 12:01
Ez derül ki egy női fehérneműgyártó óriás felméréséből, amely szerint az átlagos brit nő mell- és csípőbősége 4 cm-el nagyobb mint az 50-es években volt. Melltartók esetében az Egyesült Királyságban a legtöbbet eladott kosárméret a DD, míg a hozzátartozó mellkas méret csupán a 34-es. Németországban és Olaszországban a 38B az átlagos, míg a franciáknál a [...]
2010. 06. 04. 07:31
A sütőolaj, az akkumulátor, a használt elem, mind-mind olyan szemét, ami különleges kezelést igényel és erre ma leginkább a hulladékgyűjtő udvarok adnak lehetőséget, ám igaz az is, hogy ebből még nincs minden településen. A magyarországi, összesen 41 hulladékgyűjtő listája megtalálható az interneten: Budapest mellett Székesfehérváron, Nyíregyházán, Debrecenben, Szegeden és néhány kisebb településen vannak udvarok, amiről [...]
2010. 06. 03. 11:05
Jay Slack, molekuláris biológus munkatársai olyan ízetlen anyagot fedezett fel, amely hat a keserű ízérzékelésért felelős receptorokra, így nem befolyásolja a keserű mellékízű ételek egyéb ízét. Slack elmondta, hogy a vegyület a joghurttól a rágógumiig bármilyen ételhez, vagy italhoz hozzáadható. A keserű ízt amúgy legalább 25 receptorral érzékeljük és valószínűleg azért fejlődött ki, hogy távol [...]
2010. 06. 03. 07:27
Az Allure magazin főszerkesztője, Linda Wellis rámutatott, hogy a sót az idő kezdetétől bőrradírként használták, hiszen remek hámlasztó. A sónak emellett remek nyugtató és gyulladáscsökkentő hatása van, amit bárki kipróbálhat egy kád forró vízbe szórt lazító fürdősóval. A Lush kozmetikai cége, természetes alapanyagokból, friss gyümölcsökből, zöldségekből és illóolajokból készítik termékeiket és a sótartalmú készítményeik tartósan [...]
2010. 06. 02. 14:59
Egy most készült tanulmány szerint Németország lakossága egyre kövérebb lesz. Már minden második felnőttre igaz, hogy – a 2009-es adatok szerint – túlsúlyos. A tendencia kétségtelen, egy négy évvel ezelőtti felmérés adatai még azt mutatták, hogy 50%-nál kevesebb ez az arány. Érdekes, hogy az egyedülállókra kevésbé jellemző, hogy elhanyagolnák a súlyukat. A nőtlen férfiak 56, [...]
2010. 06. 02. 14:14
A szakértők faktorszám helyett csillagokra cserélné a megszokott, régi jelzésrendszert a naptejeken. Az új rendszert ezzel együtt is legkorábban a szezon után, októberben vezethetik be a régi helyett, aminek használata meglehetősen problémásnak bizonyult. Az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia szóvivője elmondta, hogy a legtöbb termék széleskörű UVA és UVB védelmet ígér, a standard tesztek azonban csak azt [...]
2010. 06. 02. 07:25
Az az anyag, amitől az eper a piros, a szeder a kék színét kapja, az antocián. Kutatók rámutattak, hogy ez a színezőanyag hatékonyan semlegesíti a szervezetben található szabad gyököket, amik a sejtmutációkat, így a rákot is okozhatják. Ezek a bogyók ráadásul nem csak antociánban gazdagok, de rengeteg bennük az értékes C-vitamin is. Nem csoda, hogy [...]
2010. 06. 01. 13:12
Olvasói sztorik