egészség

2007-ben az USA-ban az összes szülés 32%-a volt császármetszéses szülés, ami körülbelül 1,4 millió újszülöttet jelent. – derül ki egy kedden nyilvánosságra hozott tanulmányból. A vizsgált időszakban (1996-2007 között) 53%-kal emelkedett a császármetszések száma, sőt 2006-ban ez volt a leggyakrabban végzett sebészeti beavatkozás. A növekvő tendencia azért ijesztő, mert a császármetszés nagy műtét. A beavatkozás [...]
2010. 03. 25. 07:27
A brit otthonokban is több millió gyerek van kitéve a passzív dohányzás veszélyeinek, éppen ezért nagyon fontos, hogy a dohányzás mértékét a közelükben a lehető legkisebbre csökkentsék. Bár a legtöbb kocsi felnőttek tulajdonában van, az nem jelenthet megoldást, ha csak azokban az autókban tiltják meg a dohányzást, amiben gyerekek is utaznak. A passzív dohányzás évente [...]
2010. 03. 24. 10:35
A projektben résztvevő 3500, 20-24 év közötti fiatal nő, nagyon elégedett volt, hogy egy éven keresztül ingyen juthatott hozzá a fogamzásgátlóhoz, nem mellesleg a két érintett városban Tromsőben és Hamarban megfeleződött az abortuszok száma. Nem ez volt az első ilyen kezdeményezés Norvégiában, 2002-ben már kaphattak tablettát a 16-19 éves lányok és akkor az eredmény hasonlóan [...]
2010. 03. 23. 17:23
A kutatás rámutat, hogy már a híres vacsora is hatalmas adag volt, ám az utóbbi ezer évben azokon a képeken, amik az utolsó vacsorát ábrázolják 23-69%-kal nőtt a tányérok és az adagok mérete. A Cornell Egyetem tudósai szerint a nagyobb tányérok használata – amik nagyobb fogyasztásra ösztökéli az embert és a képeken is tetten érhető [...]
2010. 03. 23. 16:26
Egy csoport floridai plasztikai sebész dolgozott azon, hogy kifejlesszék a legújabb műtéti eljárást. – tájékoztatott a BBC. Eddig 25 páciens esetében használták az újítást és – ahogy a BBC-t tájékoztatták – eddig remek eredményeket értek el. A beavatkozást egyszerre végezhetik a ráncfelvarrással és arra szolgál, hogy az ajkak teltebbeknek, fiatalosabbnak hassanak. Ehhez sebészi úton eltávolítanak [...]
2010. 03. 22. 16:06
A lipcsei egyetem friss felmérése azt az eredményt hozta, hogy a német nők 88%-a, míg a férfiak 67%-a rendszeresen borotválja intim testtájait. Dr. Volker Schenkelberger német nőgyógyász szakorvos azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az intim területek csupaszítása növeli a genitális szemölcsök kialakulásának esélyét illetve megkönnyíti a fertőzések terjedését. A nőgyógyász rávilágít, hogy egy-egy szőrtelenítéskor [...]
2010. 03. 22. 13:07
Világszerte tíz százalék az olyan tüdőrákos páciensek aránya, akik soha nem voltak dohányosok, vagy életükben száz, vagy annál kevesebb cigarettát szívtak el. Ázsiában még ennél is ijesztőbb a helyzet, ott 30-40% a tüdőrák olyan áldozatainak a száma, aki sosem volt dohányos. – állítja a The Lancet Oncology című brit orvosi folyóirat. A kockázatot hordozók kétharmada [...]
2010. 03. 22. 10:57
A radiológusok Amerikában 13 betegen tesztelték az úgynevezett hidegkezelést. A kiroterápia lényege, hogy tűkön keresztül juttatnak hideg gázt a rákos területre, azért, hogy így végezzenek a daganattal. Fontos, hogy a vizsgálatban résztvevő minden daganat kezdeti stádiumban volt. A mínusz 30 Celsius fokos kezelés eredményét a kutatók biopsziával igazolták és arra az eredményre jutottak, hogy a [...]
2010. 03. 22. 09:35
Az Egészségügyi Világszervezet szakemberei szerint a betegség nehezen kezelhető, terjed és minden országban nagy szükség lenne laboratóriumok felállítására, hogy ezzel is megfékezhessék a terjedőben lévő betegséget. A többféle gyógyszernek ellenálló tbc Oroszországban, Kínában és Indiában is terjed, van ahol egy különösen nehezen gyógyítható válfaj ütötte fel a fejét. A tuberkulózis betegséget baktérium okozza és világszerte [...]
2010. 03. 20. 18:08
A két nő melatonint kevert azokba a nyalánkságokba, amiket a kicsiknek készítettek, így vették rá őket, hogy megnyugodjanak a délutáni alváshoz. Egy munkatársuk leplezte le őket, de már a szülőknek is feltűnt, hogy bódult állapotban vannak a gyerekeik, amikor hazaviszik őket. A melatonin mindazonáltal nagy szerepet játszik az alvászavarok megszüntetésében, de nem ajánlott 20 éven [...]
2010. 03. 19. 14:00
A terhesség alatt megváltozott hormonszint miatt hagyhat ki az agy néhány emlékezéséért felelős területére. Hogy pontosan, hogy és mi zajlik le ebben az időszakban az agyban, az egyelőre még a kutatók előtt is rejtély. Az mindenesetre már biztos, hogy a hézagos emlékezőképesség a terhesség negyedik hónapjában üti fel a fejét és a kellemetlen jelenség eltarthat [...]
2010. 03. 19. 12:03
Lydia Carranza, három gyermek boldog anyukája egy fogorvosi váróban ült, amikor egy ismeretlen férfi a feleségét keresve berontott. Amikor megtalálta, agyonlőtte a nőt, majd némi gondolkodás után Lydia mellkasának nyomta a fegyvert és meghúzta a ravaszt. A nőt azonnal kórházba szállították, ahol a vizsgálatok után kiderült, hogy a golyó energiáját a beültetett szilikonimplantátumban nyelte el, [...]
2010. 03. 18. 12:02
Olvasói sztorik