Ezek a drónok egyre ügyesebbek, és most már akár úgy is képesek landolni, hogy a leszállópálya mozog. Már csak az kellene, hogy chemtrailt is tudjanak szórni.
Ehang 184 néven mutatták be a CES-en a világ első személyszállító drónját. A kínai, Guangzhou székhelyű cég, az Ehang új modellje úgy néz ki, mint egy apró helikopter – négy propellerrel.
Az egymilliárd forintnak megfelelő drónos projekt bedőlését már a Kickstarter sem tudja annyival elintézni, hogy az embereknek el kell viselniük, ha olyasmire adnak pénzt, ami talán sosem készül el.
Drónrendőrség alakul Tokióban, megakadályozandó a pilóta nélküli repülőszerkezetek berepülését kiemelten fontos intézmények, vagy sűrűn lakott városrészek fölé.
A két ujjunk közé csípve is elfér, a súlya pedig mindössze annyi, amennyit egy kisebb létszámú ibizai buliban 20 perc alatt felszippant az igényes közönség.
A drón 24 kilométeres távolságot tud megtenni, és olyan "érzékelő és elkerülő" technológiával szerelték fel, amellyel az útjába eső tárgyakat ki tudja kerülni.