Tech

Bevetésen a drónokra vadászó sasok

Ilyen, amikor a tetőn nem mesterlövész, hanem egy sas tanyázik, és kíméletlen hatékonysággal csap le a kiszemelt ellenségre.

Tudjuk, hogy az ellenőrzés nélküli drónreptetés komoly problémákat tud okozni, ezért mindenképpen szükség van valamire, amivel elejét lehet venni az illetéktelen területekre való behatolásnak. És ugyan mi lenne hatásosabb egy levegőben repülő tárgy ellen, mint egy levegőben lévő ragadozó?

Míg Japánban hálóval fogják be a drónokat, addig a hollandok az élőerős bevetést preferálják, ami azt jelenti, hogy sasokat képeztek ki az elfogásra, ám erről már korábban is írtunk, valami ilyesmit:

Hollandia bűnüldözői összeálltak a Guard From Above nevű céggel, akik a ragadozómadarakat arra tanítják be, hogy rárepüljenek a drónokra, és szemvillanás alatt lekényszerítsék azokat a levegőből.

Azonban míg februárban még csak arról adhattunk hírt, hogy elkezdődött a madarak tréningje, most már arról is beszámolhatunk, hogy milyen hatékonysággal dolgoznak. A videón egy gyakorlat látható, melynek lényege, hogy egy kiemelten fontos vendég érkezik, akire egy drón “támad”, ám ebben az esetben a tetőn nem mesterlövészek vannak, hanem egy jóember, aki útjára engedi a sast. A ragadozómadár pedig ahogy kell, le is szedi a levegőből a repülő eszközt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik