Az augusztus elején Donald Trump rezidenciáján végrehajtott házkutatás egy több mint egy éve tartó folyamat eredménye volt, egyúttal újabb bizonyítékkal szolgált arra, hogy a volt amerikai elnök még mindig úgy érzi: bármit megtehet.
Könnyen politikai érdekek hálójába kerülhet az időjóslás, Magyarországon az OMSZ-botrány előtt Rogán Antal magyarázkodhatott egy meteorológiai portálon.
A fölényes győzelem tovább erősíti Trump befolyását a Republikánus Párton belül, aki igyekszik kiszorítani a republikánus pártból azokat, akik támogatták felelősségre vonását.
Minden, az elnöki ciklus alatt keletkezett hivatalos iratot meg kell őrizni, majd át kell adni nemzeti levéltárnak. Donald Trump azonban úgy gondolta, ezek a szabályok rá nem vonatkoznak.