Kultúra

Trump szerint ő nem is akart szerepelni a Reszkessetek, betörők! 2-ben, hanem a filmesek erőltették

Twentieth Century Fox Film Corpo / Collection ChristopheL via AFP
Twentieth Century Fox Film Corpo / Collection ChristopheL via AFP

Az 1992-es Reszkessetek, betörők! 2. – Elveszve New Yorkban című filmben Donald Trump cameo szerepében nem volt semmiféle erőszakoskodás – állítja a volt elnök, reagálva a film rendezője, Chris Columbus állításaira, miszerint Trump addig erőszakoskodott, amíg végül be nem került a filmbe.

Semmi sem állhatna távolabb az igazságtól. Az a cameo segített abban, hogy a film sikeres legyen. De ha úgy érezték, hogy erőszakoskodtam, vagy nem akartak engem, akkor miért tettek be, és miért tartottak ott több mint harminc évig?

– írta Trump szerdán a közösségi médiában.

Trump azt mondta, könyörögtek neki, hogy szerepeljen, de akkoriban nagyon elfoglalt volt, és nem akarta megcsinálni. A filmkészítők azonban „kitartóak” voltak, így beleegyezett.

Columbus előzőleg azt nyilatkozta, a New York-i Plaza Hotelben szerettek volna felvenni egy jelenetet, amely akkor Trump tulajdonában volt, és ő csak annak fejében engedélyezte a forgatást ott, ha ő is szerepelhet a filmben, írja a Deadline.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik