Miközben továbbra is tendenciaszerűen kevesebb hagyományos cigarettát szívnak a magyarok, 2025-ben egy váratlan trendforduló történt a dohányfogyasztási szokásokban.
Az Európai Bizottság adózással foglalkozó ága közzétette azt a tervezetet, amely nyomán jelentősen nőnének a dohánytermékekre kivetett adók. Magyarországon ez azt jelentené, hogy egy doboz cigaretta ára akár 50 százalékkal is emelkedhetne.
Eljött a pillanat, amire már egy ideje lehetett számítani: a felnőtt svéd lakosság kevesebb mint 5 százaléka dohányzik, amivel a WHO értelmezése szerint füstmentessé váltak.
Hónapról hónapra zárul az olló a hevítéses dohánytermékek és a hagyományos cigaretták fogyasztása között. A lapunk által kikért adatokból az is látszik, hogy egyre kevesebben töltik vagy sodorják a cigit.
Az indai kendert szívó emberek nagyobb valószínűséggel szenvedhetnek visszafordíthatatlan tüdőkárosodást, mint azok, akik csak szimplán dohányoznak – derül ki egy új, kanadai orvosok által készített tanulmányból.
Az elmúlt egy évben 10 százalékkal drágultak a dohányáruk, de a forgalmi adatokból arra lehet következtetni, hogy ez nem igazán riasztotta el a fogyasztókat.