S tervek szerint 700 fősre bővül a jövő év végére az EDS Magyarország Kft. jelenleg közel 300 embert foglalkozató budapesti ügyfélkapcsolati központja – tudta meg a Világgazdaság.
Június harmadik-negyedik hetében nyit újra a Fotexnet internetes áruház. A jövőben bevásárlóközpont jelleggel működő világhálós portál üzemeltetői eddig 26 áruházzal állapodtak meg, amelyek havonta állandó bérleti díjat fizetnek a megjelenési lehetőségért.
A távközlésben tavaly 38-55 százalékkal csökkentek a nagykereskedelemi összekapcsolási díjak az EU által is vizsgált, csúcsidejű, helyi hívások esetében. A Magyar Telekomnál a díj hét helyett két forint, ám még így is 25-30 százalékkal magasabb az uniós átlagánál.
A Axelero névváltását követően az utód T-Online új szélessávú csomagokat, 2 Megabit/s-os vezeték nélküli hozzáférést jelntő WLAN csomagot, valamint új portált kínál.
Az Adobe és a Macromedia csak a teljes fúziós folyamat - várhatóan 6-9 hónap múlva bekövetkező - megtörténte után fog egy cégként működni - közölte az anyacégekkel történő tárgyalások után a Trans-Europe Kft.
A Fotex-csoport 2005 első negyedévi adózott vesztesége 301 millió forint volt, szemben a 2004 első negyedévi 380,3 millió forint veszteséggel. A konszolidált nettó árbevétel mintegy 20 százalékkal csökkent, 7,44 milliárd forint volt az év első három hónapjában.
A NABI csoport adózás utáni vesztesége 3,49 millió dollár volt 2005 első negyedévében, szemben a 2004 első három havi 317 ezer dollár veszteséggel. A pénzügyi eredmény megfelel a vezetőség várakozásának.
Peter Spuhler, a svájci Stadler vezetője abban bízik, hogy cége ismét nyerni tud a MÁV motorvonat beszerzési tenderén. Az elnök-vezérigazgató arról is beszámolt az MTI-nek, hogy az utóbbi időben sorra nyerik a megrendeléseket Európában.
Tiszaújvárosban átadták a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Rt. ipartelepén megépített kombinált ciklusú, gáztüzelésű erőművet, amelynek összköltsége csaknem 54 millió euró volt.
Gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek minősítette a Vodafone hangposta szolgáltatásának sikertelen hívások esetén is kötelezően bejelentkező szolgáltatását a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa (GVH).
2400 négyzetméterrel bővítette 16 ezer négyzetméteres telephelyét a szekszárdi BHG Alkatrészgyártó Kft. - jelentette be Jobbágy Gábor ügyvezető igazgató.
A Szerencsejáték (Szj) Rt. első negyedévi adózás előtti eredménye 1,4 milliárd forint volt, ami fele a múlt év azonos időszakában elért 2,8 milliárd forintnak, elsősorban a szerencsejátékokat érintő adóváltozások következtében.
Az ORFK nyilvántartása szerint tavaly Volkswagenből loptak a legtöbbet, a második helyezett az Opel lett, míg a harmadik helyen a Suzuki végzett – derítette ki az Index.hu internetes újság.
A Magyar Fejlesztési Bank Rt. május 11-én ötéves lejáratú, 200 millió euró összegű hitelmegállapodást írt alá egy nemzetközi bankkonzorciummal. A bank a hitellel a„Sikeres Magyarországért" elnevezésű programját finanszírozza.
A Synergon április közepén regionális szerződést kötött az Európában terjeszkedő kínai, hálózati eszközöket gyártó Huawei-jel. Válaszul a Cisco felmondta a partnerséget.
Újabb árajánlatok helyett lehetséges, hogy jogi lépésekkel folytatja a MÁV járműtenderét a kanadai-német Bombardier. A társaság képviselői csak akkor ülnek tárgyalóasztalhoz, ha a vasúttársaságnál esélyegyenlőséget biztosítanak a pályázók számára – írja a Népszabadság.
A hipermarket-piac telítettsége relatív, vidéken még van lehetőség terjeszkedni – derül ki a FigyelőNet körkérdéséből. Az egyre erősödő versenyhelyzet negatív hatását inkább a kisebb üzletek érzik majd meg, a vásárlóknak viszont mindenképp kedvez.
Megmenekülhet a bezárástól a sátoraljaújhelyi Herukon Rt., a ruhagyár ugyanis 49 millió forint támogatást kap a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központtól.
Pintér István marad a Rába Járműipari Holding Rt. vezérigazgatója, miután az igazgatóság további három évre meghosszabbította kinevezését - közölte a cég.
Az európai EADS, a második legnagyobb repülési, védelmi és űripari társaság az első negyedévben 328 millió euróra euróra növelte adózott eredményét a tavalyi első negyedévi 49 milliójához képest.
Az idei évben a folyó áron számított bruttó szobaárbevétel és a vendégéjszakák száma nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szállodák átlagosan 50 százalékos szobakapacitás-kihasználtsággal működtek.