Üzleti tippek

Perelni készül a Bombardier

admin
admin

2005. 05. 11. 07:32

Újabb árajánlatok helyett lehetséges, hogy jogi lépésekkel folytatja a MÁV járműtenderét a kanadai-német Bombardier. A társaság képviselői csak akkor ülnek tárgyalóasztalhoz, ha a vasúttársaságnál esélyegyenlőséget biztosítanak a pályázók számára – írja a Népszabadság.

Az összesen hatvan elővárosi motorvonat szállításáért folyó verseny első – azóta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) által érvénytelenített – eredményhirdetésekor a svájci Stadler AG mögött második helyre rangsorolt járműgyártó a lap értesülései szerint kedden tíz kérdésből álló levelet juttatott el a MÁV Rt. vezetésének. A cég a többi között a vasúti társaság válaszaitól teszi függővé, hogy folytatja-e a tárgyalásokat a százmilliárd forintot meghaladó összértékű motorvonattenderen, vagy ajánlata újrafogalmazása helyett jogi lépéseket tesz.

A MÁV, illetve az elővárosi vonalakra szánt motorvonatok szállítási jogának megszerzéséért versenyben lévő két járműgyártó a múlt pénteken elvben arról állapodott meg, hogy tárgyalásaikat május 11. után folytatják, és május 18-án benyújtják végső árajánlataikat. A Bombardier azonban már a múlt héten egyértelművé tette, hogy német vezetése csak a tárgyalások folytatására kijelölt időpontban, szerdán jelenti be, hogy elfogadja-e a MÁV feltételeit a pályázat folytatására.

A lap információi szerint a kanadai tulajdonban lévő német vasúti járműgyártó a többi között arra szeretne választ kapni, a MÁV hajlandó-e tisztázni a verseny értékelésében már korábban kifogásolt elemeket. A motorvonattender folytatása szempontjából azonban ennél is fontosabb lehet, hogy a pályázóknak van-e érvényes ajánlatuk, és ha van, ezek felhasználhatóak-e az értékelés megismétlésére. Ezeket az ajánlatokat ugyanis egyes értelmezések szerint a KD a tender utolsó szakaszával együtt megsemmisítette.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.