cégek

Körülbelül 8-10 százalékos létszámleépítést hajt végre a közeljövőben a Pick Szeged Rt. – erősítette meg a Világgazdaság információit a cég igazgatóságának elnöke. A tervezett lépést azzal indokolta, hogy a dolgozói állomány felduzzasztott a jelenlegi termeléshez képest.
2005. 05. 25. 08:25
A tésztafogyasztás mennyiségben 12, értékben pedig 17 százalékkal nőtt a 2004 április-2005 március közötti évben, az azt megelőző tizenkét hónaphoz képest.
2005. 05. 24. 11:57
A Mol bejelentette, hogy 700 millió eurós, több devizában lehívható rulírozó hitel felvételéről kötött szerződést egy nemzetközi bankkonzorciummal. Ekkora vállalati hitelfelvételre Magyarországon még nem volt példa. Az olajcég egyelőre nem közölte, mire hasznlja a pénzt.
2005. 05. 24. 09:27
Az első negyedévben 10 százalékkal növelte árbevételét és mintegy 400 millió forinttal javította eredményességét a Carnex csoporthoz tartozó Pápai Hús (PH) Rt., illetve a hozzá kapcsolódó három élőállat-termelő kft. a bázisidőszakhoz képest.
2005. 05. 24. 08:31
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter jóváhagyta azt a szerződést, amely lehetővé teszi, hogy az Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK Rt.) a Citigroup Global Markets Limited - Deutsche Bank AG konzorcium mint pénzügyi tanácsadó segítségével vonhasson be piaci forrásokat a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséhez.
2005. 05. 23. 19:07
Több ezer újságíró és technikai munkatárs sztrájkol éjféltől egy napon keresztül a BBC-nél a vezérigazgató által tervezett 4 ezer fős leépítés miatt. Több hírblokk a szokottnál jóval rövidebb lesz, jó néhány adás pedig elmarad.
2005. 05. 22. 20:07
Idén a MÁV vezetése 236,6 milliárd forint bevétel mellett 302,8 milliárd forint kiadást hagyott jóvá, a vasúttársaság mérleg szerinti vesztesége 77,7 milliárd lesz. A lap információi szerint a MÁV eddig legnagyobb hiányát 8 milliárddal akarja csökkenteni.
2005. 05. 20. 08:34
Felavatták a Fornetti Pannon Kft. több mint 600 millió forint értékű új, 3000 négyzetméteres üzemcsarnokát csütörtökön Igalban. A Fornetti Pannon Kft.-t 1998-ban a somogyi település határában, az egykori laktanya átalakításával hozták létre. A fagyasztott aprósüteményeket készítő cég azóta IFS minőségbiztosítási tanúsítvánnyal rendelkezik, s kiépítette az országban a legnagyobb látványpékség-hálózatot. A cég Igal és azt környező húsz [...]
2005. 05. 19. 18:10
A folyamatosan növekvő rendelésállomány miatt az elmúlt hetekben több mint 250 dolgozót vett fel az immár Csányi Sándor érdekeltségi körébe tartozó pécsi székhelyű Délhús Rt. A húsipari cég az idei évben áprilisig már 10 milliárd forintos forgalmat bonyolított le.
2005. 05. 19. 07:31
A Mol Magyar Olaj és Gázipari Rt. megvásárolta a pályázati dokumentumot a Pakistan Petroleum 51 százalékos állami pakettjének értékesítési tenderén, így valóban érdeklődik a pakisztáni olajcég iránt.
2005. 05. 18. 18:41
S tervek szerint 700 fősre bővül a jövő év végére az EDS Magyarország Kft. jelenleg közel 300 embert foglalkozató budapesti ügyfélkapcsolati központja – tudta meg a Világgazdaság.
2005. 05. 18. 08:22
Június harmadik-negyedik hetében nyit újra a Fotexnet internetes áruház. A jövőben bevásárlóközpont jelleggel működő világhálós portál üzemeltetői eddig 26 áruházzal állapodtak meg, amelyek havonta állandó bérleti díjat fizetnek a megjelenési lehetőségért.
2005. 05. 18. 07:55
A távközlésben tavaly 38-55 százalékkal csökkentek a nagykereskedelemi összekapcsolási díjak az EU által is vizsgált, csúcsidejű, helyi hívások esetében. A Magyar Telekomnál a díj hét helyett két forint, ám még így is 25-30 százalékkal magasabb az uniós átlagánál.
2005. 05. 18. 07:41
A Axelero névváltását követően az utód T-Online új szélessávú csomagokat, 2 Megabit/s-os vezeték nélküli hozzáférést jelntő WLAN csomagot, valamint új portált kínál.
2005. 05. 17. 16:41
A Fotex-csoport 2005 első negyedévi adózott vesztesége 301 millió forint volt, szemben a 2004 első negyedévi 380,3 millió forint veszteséggel. A konszolidált nettó árbevétel mintegy 20 százalékkal csökkent, 7,44 milliárd forint volt az év első három hónapjában.
2005. 05. 14. 13:51
Olvasói sztorik