Az MDF szerint újszocialista-populista politikáról tanúskodik Orbán Viktor Fidesz-elnök hétvégi tusnádfürdői beszéde. A párt szerint szabályozott piacra és egyenes gerincű adófizetőkre van szükség.
Az MDF szerint újszocialista-populista politikáról tanúskodik Orbán Viktor Fidesz-elnök hétvégi tusnádfürdői beszéde. A párt szerint szabályozott piacra és egyenes gerincű adófizetőkre van szükség.
Kóka János frakcióvezetői posztján vitázik az SZDSZ, de a személyi kérdésen túl inkább a Bajnai-kormány liberális támogatása a tét. Úgy tűnik, egyik fél sem enged, így vagy szakad a frakció, vagy minden marad a régiben.
Műhelybe viszik javítani hétfőn annak a Duna-parti szoborcsoportnak az egyik tagját, amelyet megrongált a szombati vihar Budapesten - mondta Szilágyi András, a kárt szenvedett mártír emlékmű gondozását ellátó Budapest Galéria osztályvezetője.
Felgyújtottak egy személyautót hétfő délben Zuglóban, a Czobor utcában, rongálás miatt indult eljárás – közölte a rendőrség. A gépkocsi négy kerekét és oldalát locsolták le gyúlékony anyaggal, majd felgyújtották. A bűncselekmény elkövetésével közveszély nem állt fenn, a zuglói kapitányság rongálás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Az UD Zrt.-ügy miatt lemondott a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, Laborc Sándor dandártábornok. Kérését elfogadták, és az utódját is megnevezték Balajti László személyében.
A Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésén elhangzottak szerint a pontonhíd nem jelentene valódi megoldást a Margit híd kiváltására - közölte Nyáry Krisztián, a fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatója.
A népesség 17 545-tel fogyott az év első öt hónapjában, ami 1169-cel több az egy évvel korábbinál, míg a természetes fogyás mértéke a 2008. január–májusi 3,9 ezrelékről 4,2 ezrelékre emelkedett.
A politikusok népszerűségi listáját jelenleg a legnagyobb szavazótáborral rendelkező Fidesz szimpatizánsai határozzák meg: az élen a köztársasági elnök áll, akit egy ponttal követ az ellenzék vezére, mögöttük jelentősen lemaradva következik Szili Katalin – derült ki Népszabadságban megjelent a Szonda Ipsos-felmérésből.
Ölt a vihar – Szenzációs képek a tomboló elemekről – Lecserélődtek a kétszázasok – Bezártak a hulladéklerakók – Mátraterenye saját magát látná el árammal – Sportolóink remekeltek. Fontosabb vasárnapi hírek az FN-en.
Négy lövést adtak le egy épület kirakatára a budapesti Gogol utcában vasárnap hajnalban. A lövedékek egy iroda falába csapódtak, személyi sérülés nem történt.
Dió nagyságú jéggolyókról, betört ablakokról, leszakadt redőnyökről és a háztetőkről leszaggatott tetőcserepekről számoltak be az FN-olvasók a szombati vihart követően. Nézze meg olvasóink szenzációs fotóit a viharról és a viharkárokról!
Műszaki meghibásodás miatt szünetel a határforgalom a létavértesi határátkelőhelyen - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság ügyeletvezetője az MTI-vel vasárnap délelőtt.
Fegyveres rablás történt szombaton 18 óra körül Budapesten, a III. kerületi Kerék utcában lévő egyik italboltban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapján vasárnap.
Három időközi polgármester-választást és két képviselőtestület-választást tartanak ma az országban. Szavazni reggel hat órától este hétig lehet, a kampánycsend is a szavazókörök bezárásáig van érvényben.
Négy év múlva akár a saját megyéjükben termelt villamos energiát is használhatnák a nógrádiak. A Mátraterenye mellé tervezett szénerőmű 120 ezer háztartás éves energiaforrását fedezné, ráadásul az egyik szénbánya újraindításával munkahelyeket is teremtene.
Budapesten, Szlovákiában, Horvátországban is emberéleteket is követelt a szombati vihar. Több helyen házak, villamosvezetékek rongálódtak meg. Vasárnapra kelet felé elhagyta az országot a hidegfront, helyreállt a vasúti közlekedés, folyamatos a kármentés.
A főváros több részén fordult elő 90 kilométer/órás sebességű széllökés a vihar alatt, a zivatar vasárnap hajnalban hagyja el az országot. Több áramkimaradás volt. A tűzoltókat 500 helyszínre riasztották. Videó!
A Magyar Honvédség rendelkezik az IGLA-1 típusú rakétákat helyettesítő fegyverrendszerrel, így továbbra is maradéktalanul eleget tesz alkotmányos kötelezettségének, garantálva a Magyar Köztársaság légterének védelmét. A honvédség közleményben cáfolja a Magyar Nemzet állításait.