Belföld

A szocialista párt elnökének semmi takargatnivalója nincs a kémügyben, egyébként pedig nem az állampolgár dönti el, hogy a titkosszolgálat nyilvánosságra hozza-e azt az anyagot, ami róla készült, ennek megvannak a pontos törvényi szabályai – mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője.
2005. 11. 05. 16:30
Az életbe lépő módosított kisebbségi törvény növeli a közösségek önállóságát, felelősségét, politikától való függetlenségét, amely már a 2006-os kisebbségi önkormányzati választásokon is lemérhető lesz - hangsúlyozta Teleki László a roma ügyekért felelős politikai államtitkár.
2005. 11. 05. 16:02
A veszprém megyei Nyárád község elöljárója péntek este meglehetősen ittas állapotban rátámadt a falu plébánosára, akit egy ökölcsapással a földre teremtett, majd tovább bántalmazott. A történet feljelentéssel és a polgármester lábtörésével végződött.
2005. 11. 05. 15:36
A Magyar Demokrata Fórum Gyurcsány Ferenc akcióját, hogy újabb nyilvános vitát szeretne Orbán Viktorral, a kétpártrendszer irányába tett újabb durva lépésként értékeli – jelentette ki Dávid Ibolya szombaton Debrecenben.
2005. 11. 05. 13:44
Pénteken és szombaton, alig 24 óra alatt szokatlanul nagy számú, 88 ukrán állampolgárt tartóztattak fel a hegyeshalmi határátkelő őrei, akik hamis olasz tartózkodási engedéllyel próbáltak Ausztriába kilépni – számolt be a Határőrség szóvivője.
2005. 11. 05. 12:51
A miniszterelnök sajtófőnöke és a Miniszterelnöki Hivatalnál (MeH) szerződéses állományban, de állandó foglalkoztatásban lévő többi munkatárs is köztisztviselőként dolgozik november elsejétől a kancellárián – tudta meg az MTI egy magát megnevezni nem kívánó kormányzati személytől.
2005. 11. 05. 10:06
Szakemberek és civilek is segítik majd a Nemzeti Szegénységellenes program kimunkálását; a program kidolgozásához "helyet és keretet" a Magyar Tudományos Akadémia ad - közölte az MTI érdeklődésére pénteken Ferge Zsuzsa szociológus.
2005. 11. 05. 08:36
A Klubrádió Kontra című műsora jubileumi, 500. adásban szerepcsere történt: Debreceni Józsefet, Ferge Zsuzsát, Geszti Pétert a műsorvezetőként bemutatkozó miniszterelnök faggatta. Darvas Ivánnal és Fejtő Ferenccel beszélgetve Gyurcsány megkövette 1956 áldozatait.
2005. 11. 05. 08:17
Bodnár György, az Országos Szaknévsor tulajdonosa a Real Madrid augusztusi, budapesti szereplésével kapcsolatban elmondta, hogy a szervezők - akiket csirkefogóknak nevezett - nem Puskás Ferencen akartak segíteni, hanem a legenda nevét felhasználva szerettek volna komoly bevételhez jutni – jelentette az MTI.
2005. 11. 04. 18:46
Hét képviselő vett részt az SZDSZ-es Mécs Imre által kezdeményezett, az 1956-os forradalom emlékére életre hívott közös, négypárti koszorúzáson pénteken a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájánál.
2005. 11. 04. 18:05
A Fővárosi Bíróság döntése szerint továbbra sem ismerhetők meg a paksi atomerőmű kettes blokkjában megsérült fűtőelemekről írt szakvélemények részletei, mert az Energia Klub nem közölte, mely részekre kíváncsi. A szervezet szerint, ha behatóan ismernék a szakvéleményeket, nem pereskednének.
2005. 11. 04. 17:26
Nyilvános vitára hívta a Fidesz elnökét Gyurcsány Ferenc a jövő évi büdzséről szóló előterjesztés pénteki általános vitájában, a parlamentben. A kormányfő szerint Orbánnak meg kellett volna szólalnia a büdzsévitában.
2005. 11. 04. 16:32
Pártjának az Országgyűlés előtt fekvő 2006-os költségvetési javaslatról kialakított álláspontjáról tájékoztatta Orbán Viktor Fidesz-elnök az államfőt pénteken, amikor találkozott Sólyom Lászlóval a Sándor-palotban.
2005. 11. 04. 16:02
A Magyar Olimpia Bizottság (MOB) elnökségének november 4-én tartott ülésén Aján Tamás bejelentette, hogy visszavonul. Korábban a MOB arról határozott, hogy új főtitkárt választanak az athéni doppingügyek miatt kereszttűzbe került sportdiplomata helyére.
2005. 11. 04. 15:16
Az unió támogatásával, hatmilliárd forintból valósul meg hat Velencei-tó környéki település szennyvíztisztító rendszere 2006 novemberére. A beruházással 5600 ingatlan szennyvízelvezetését oldják meg, és jelentősen csökken a tó háttérszennyezése.
2005. 11. 04. 13:53
A Baranya Megyei Bíróság pénteki jogerős ítélete szerint Grespik László nem tekinthető hivatalvezetőnek, így vissza kell fizetnie a fővárosi közigazgatási hivatal számlájáról leemelt tízmillió forintot és annak kamatait.
2005. 11. 04. 13:53
Olvasói sztorik