Belföld

Közoktatási szervezetek tiltakoznak a normatívák megvonása miatt

Tíz közoktatási szakmai szervezet közös közleményben tiltakozik amiatt, hogy a jövő évi költségvetés 28 milliárd forintot von el a közoktatási normatívák köréből. Az oktatási tárca állásfoglalása szerint nincs szó 28 milliárdos csökkenésről, a normatíva 14 milliárddal lesz kevesebb.

Az érdekvédők állásfoglalásukat eljuttatják a miniszterelnöknek, az oktatási és a pénzügyminiszternek. Az aláíró szervezetek követelik, hogy ne történjen meg a tervezett forráskivonás, hanem olyan költségvetés szülessen, amely a közoktatás támogatásának legalább a korábbi reálértékét megőrzi. Az érintett szervezetek közleményükben megállapították: a kormány a társadalmi partnerek megkerülésével akarja megváltoztatni azt a törvényi finanszírozási feltételt, amely szerint a támogatás összértéke nem lehet kevesebb az előző évinél. A kormánynak ez a törekvése elfogadhatatlan – szögezték le.

Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke közölte: ez a költségvetés nem támogat szinte egy oktatáspolitikai célt sem. Leszögezte: a normatívák kivonása törvénytelen. A forráskivonás következtében egy osztályon belül legalább egy diákot nem finanszíroz majd a költségvetés. Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Szövetségének elnöke szerint az elvonások jelentős részét a szülőknek kell majd kifizetniük. Példaként említette, hogy az ingyenes tankönyvtámogatás keretösszege az idei 7,71 milliárdról 6,8 milliárdra csökken, miközben legalább 200 ezer gyermek nem kapta meg ingyenesen a tankönyvet szeptemberben.

Arató Gergely, az oktatási tárca politikai államtitkára pénteken az MTI-vel közölte: nincs szó 28 milliárdos elvonásról, 2005-ben 499 milliárd forint volt, 2006-ra mintegy 486 milliárd forint lesz a közoktatási normatívák előirányzata. A csökkenés mintegy 2,5 százalékos, amit az áfa és az egészségügyi hozzájárulás csökkentése ellentételez. Ezenkívül a kistérségi társulások támogatása hatmilliárddal növeli az önkormányzatok büdzséjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik