Legkevesebb 100 millió forintos kár keletkezett abban az áruházban, amely hétfőre virradó éjszaka gyulladt ki Orosházán, a Könd utcában - közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
Szombat délután átadták azt az emlékművet, amelyet a novemberben meggyilkolt kiskunlacházi kislány emlékére állíttatott a község azon a helyen, ahol a holttestet megtalálták.
Hivatalosan is lemondott mandátumáról Hunvald György, így lehet költségvetése Budapestnek. Amíg nincs büdzsé, havi ötmilliárdot hitelez a főváros az államnak.
Megölték a bőnyi állatmenhely tavaly szeptemberben eltűnt 65 éves vezetőjét, a magyar származású, brit állampolgárságú Eva Rhodest - közölte a rendőrség csütörtökön sajtótájékoztatón Győrött.
Lelőttek egy házából kilépő középkorú férfit Tiszalökön szerda éjjel, a férfi a helyszínen életét vesztette. A hírügynökség értesülése szerint az áldozat roma származású volt. A sorozatos támadások azt sejtetik, hogy sajnos van magyar Ku-Klux-Klan.
Megerősítik a rendőri jelenlétet a szegedi belvárosban az idegenforgalmi szezon közeledtével a bűncselekmények megelőzése és a lakosság biztonságérzetének javítása érdekében.
Megkezdődött Sas József másodfokú büntetőpere a Fővárosi Ítélőtáblán szerdán, a Mikroszkóp Színpad igazgatóját adócsalás miatt első fokon nem jogerősen elítélték.
Levágta a barátnője fejét és egy horogkeresztes zászlóval borította be Kalocsán egy szélsőjobbos elveket valló 22 éves férfi, aki tavaly május elsején gárdista egyenruhában vonult fel – írja a Bors Online.
Csalás miatt nyomoznak egy magát a médiában jósnőként reklámozó 18 éves román nő ellen; a csak románul beszélő jósnő tolmács segítségével kommunikált ügyfeleivel.
Gyanúsítottként hallgatták ki Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat elnökét jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, valamint az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek megsértése miatt kedden - közölte Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese.
Jogerősen felmentette a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden a sajtóban „szupernagyiként" emlegetett 58 éves nagymamát, akit azzal vádoltak, hogy a 2006-os őszi zavargások idején megvert egy rendőrt.
A mozdonyvezető okozta a tavaly október 6-án Monorierdőnél bekövetkezett vasúti katasztrófát, a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó vétség miatt kell felelnie - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság alezredese.
Közúti közlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt indult eljárás egy 20 éves tanuló ellen Nyíregyházán, aki egy kollégium 7. emeleti ablakából, csúzliból kilőtt csapágygolyóval belőtte az egyik helyi járatú autóbusz ablakát - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Késsel fenyegetőzött egy 17 éves lány a nyíregyházi érkerti rendőrőrsön, akit végül az ügyében eljáró nyomozónő és a segítségére siető rendőrök fékeztek meg - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy nagykanizsai férfit, aki egy héttel ezelőtt fegyverrel rabolta ki az egyik nagykanizsai benzinkutat - tájékoztatta az MTI-t kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Haláleset történt az orosz nagykövetség Andrássy úti épületében keddre virradóra, a mentők csak annyit közöltek, egy halálesethez hívták ki őket a VI. kerületben.
A helyszínen belehalt sérüléseibe egy 19 éves bátyai nő, akit 22 éves barátja egy tőrrel több alkalommal megszúrt hétfőn este Kalocsán - közölte a rendőrség.
Negyven éve nem volt olyan kevés emberölés Magyarországon, mint tavaly - 147 -, ugyanakkor emelkedett a személy elleni cselekmények száma, illetve a fiatal- és gyermekkorú elkövetők terhére róható erőszakos garázda cselekményeké.
Fegyvernek látszó tárggyal követelt pénzt egy takarékszövetkezet bankfiókjában egy ismeretlen elkövető hétfőn Kecskeméten. A bankrabló a kapott pénzt egy fekete színű szatyorba tette, és a helyszínről eltávozott – mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Feltehetőleg azt a családi házat gyújtották fel szombat hajnalban a főváros XII. kerületében, amely korábban Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter tulajdonában állt; a tűzben nem sérült meg senki.
Tíz hónapi, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon a Veszprém Városi Bíróság azt az alsóörsi postásnőt, aki 2007-ben nem kézbesítette ki a község nyugdíjasainak járandóságát, hanem 588 ezer forinttal eltűnt.