Belföld

Emlékművet állítottak Nórinak Kiskunlacházán

Szombat délután átadták azt az emlékművet, amelyet a novemberben meggyilkolt kiskunlacházi kislány emlékére állíttatott a község azon a helyen, ahol a holttestet megtalálták.

Közadakozásból, önkormányzati támogatásból és a Gój motorosok felajánlásaiból készült el az az emlékmű, amellyel az erőszakos bűncselekményben elhunyt Horák Nórának állít örök mementót Kiskunlacháza. A helyiek által csak „kis erdőként” emlegetett fás területen édesapja bukkant saját lánya holttestére, miután a helyi tini diszkóból haza nem tért kislány keresésére indult.

Az egész település gyászolja Nórit (Fotó: Simon Izabella/FN)

Az egész település gyászolja Nórit (Fotó: Simon Izabella/FN)

A tettesek kilétére azóta sem derült fény, jóllehet a rendőrség a Nemzeti Nyomozó Irodával karöltve többszáz DNS-mintát megvizsgált, miután a nemi erőszak elkövetése bizonyítottá vált. Eredményt azonban sem a nagy erőkkel induló nyomozás, sem a község és a rendőrség által kitűzött összesen tizenegy millió forintos nyomravezetői jutalom nem hozott.

„A bűncselekménybe nemcsak a szülők roppantak bele, hanem a község valamennyi lakója. Egy emberként gyászolunk a szülőkkel” – mondta az FN-nek Fábián Miklós alpolgármester.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik