baja
Megrendezett jelenet vagy nagy leleplezés a netre kikerült felvétel? Operatőr kollégánkat kérdeztük.
2013. 10. 18. 20:36
A Fidesz jelöltje nyerte az időközi önkormányzati választást a bajai 3-as számú egyéni választókerületben, Kovács Csaba a 1071 érvényes szavazatból 508-at kapott.
2013. 10. 14. 06:33
Baján járt Bajnai Gordon, a szocialisták elfogadták mind az országos, mind az európai parlamenti választási listájukat, a DK pedig tisztújító kongresszust tartott.
2013. 10. 12. 19:46
![bajnai gordon (bajnai gordon, )](https://s.24.hu/app/uploads/2013/10/bajnai-gordon-320x213.jpg)
Baja nem azzal vonul be a magyarországi demokratikus választások történetébe, hogy itt csalt először a Fidesz, hanem azzal, hogy itt kapott először papírt róla" – mondta mondta Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője szombaton a Duna-parti városban. A Fidesz büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
2013. 10. 12. 16:35
Az ellenzéki pártszövetség szerint viszont egyedül a fideszes polgármester gondolja így.
2013. 10. 11. 18:27
Hangosbeszélővel, kamerás megfigyelőautókkal pörög a kampány Baján.
2013. 10. 08. 12:14
Egy fekete autó kíséri az MSZP, az Együtt és a Demokratikus Koalíció közös jelöltjét – írja a hvg.hu.
2013. 10. 03. 17:08
Az ellenzék jelöltje csak titkon bízott benne, hogy a bíróság kimondja: meg kell ismételni a szavazást a bajai 32-es számú szavazókörben.
2013. 09. 30. 09:49
Lesz-e további következménye a választáson történteknek a szavazás megismétlésén túl?
2013. 09. 29. 20:09