Belföld

Willy Fog lett a Fidesz-szóvivő

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) nevű Facebook-csoport elkészítette saját kampányplakátját, miután az Index megírta, hogy a Fidesz-szóvivő, polgármester 163 ezer kilométert autózott az önkormányzat pénzén hivatali Škodájával.  Zsigó Róbert az Országgyűléstől is kapott pénzt utazásaira. Választókerületi pótléka, ami az utazási költséget hivatott kompenzálni, az egyik legmagasabb: több mint 556 000 forint havonta.

Forrás: Egymillióan a magyar sajtószabadságért

Utazási költségeihez azonban városa is hozzájárult, korlátlan kerettel, így magáncélra is használhatta hivatali autóját, amely után az önkormányzat fizette az adót, így Zsigónak útnyilvántartást sem kellett készítenie. A bajai önkormányzat közérdekű adatigénylés után tudatta, hogy 2011. január 1. és 2013. december 31. között 163 000 kilométert tett meg Zsigó.

Három év alatt csaknem 11 ezer liter benzinnel négyszer megkerülhette volna a Földet a képviselő, polgármester. Ez az Index becslése szerint 4-4,5 millió forintos kiadást jelenthetett, de Zsigó Róbert januárban leadott 2013-as vagyonnyilatkozatában ennek nyoma sincs.

Zsigó Róbert visszaléptetését követelik

Az ötpárti ellenzéki szövetség bajai jelöltje felszólította a Fideszt, hogy léptesse vissza a képviselőjelöltségtől Zsigó Róbertet. és a fideszes polgármester fizesse vissza az autóhasználatával kapcsolatos költségeket a település lakóinak. Teket Melinda szerint Zsigó Róbert “saját városa polgárait is meglopta azzal, hogy az Országgyűléstől felveszi az utazási költségtérítést, miközben Baja város autójával közlekedik”.

Az önkormányzat korábban közölte, Zsigó Róbert munkaidőn kívül, hétvégén és ünnepnapokon is ellátta polgármesteri feladatait, s nem minden esetben különíthető el egzakt módon a szolgálati autó magán- vagy hivatali célú használata. Ugyanakkor a járművet nemcsak a polgármester használja, hanem más hivatali feladatokat is ellátnak vele. Zsigó Róbert azt közölte, nem teszi meg azt a szívességet Teket Melindának, hogy visszalép.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik