autó-motor

A Ferrari kettős győzelmet aratott a Francia Nagydíjon. Az esélyes Räikkönen az autó sérülése miatt csak a második lett, Massa győzött. A harmadik helyen a toyotás Trulli ért célba, Hamilton bénázott.
2008. 06. 22. 16:48
Szombaton esett Donington Parkban, így az időmérőn már senki nem tudott javítani a pénteki idejénél. A magyar világbajnoknak nem jött rosszul az égi áldás, hiszen első nekifutásra csak Simone Corsi volt nála gyorsabb.
2008. 06. 21. 16:58
A Ferrarik fölényesen uralták a Francia Nagydíj időmérő edzését, másnak nem volt esélye az első rajtsorra. Räikkönen Magny Cours-ban az edzésmenő Massánál is jobb volt. Hamilton ugyan megszerezte a harmadik rajthelyet, de holnap Alonso rajtol majd a Ferrarik mögül.
2008. 06. 21. 16:01
A Francia Nagydíj második szabadedzésén nem a Ferrari vagy a McLaren valamelyik autója végzett az élen, hanem a renault-s Fernando Alonso. A spanyolt a Massa és Räikkönen követte. A ferraris brazil volt az első edzésen a leggyorsabb.
2008. 06. 20. 17:13
A tavalyi kedvenc kiesett a pikszisből - Bernie Ecclestone szerint Lewis Hamiltonnal Robert Kubica és Fernando Alonso is feltörölné a padlót, ha a McLarenben ülnének. A kétszeres spanyol világbajnok úgy véli, hogy tavalyi csapattársa csak szerencséjének köszönhette a sikereit.
2008. 06. 18. 13:09
De azért gondolnak rá. A csapat vezetői mind azon a véleményen vannak, hogy egyelőre nem a bajnoki cím megszerzése a cél, hanem az, hogy versenyről versenyre jól teljesítsenek.
2008. 06. 17. 15:40
Átvette a vezetést a világbajnoki összetettben a Ford finn pilótája, miután a Török-rali utolsó napján megőrizte az előnyét Jari-Matti Latvala és a címvédő Sebastien Loebbel szemben.
2008. 06. 15. 16:03
Az FIA elnökének, Max Mosley-nak a poszton maradása után állítólag Bernie Ecclestone egy esetleges rivális versenyszéria létrehozásán dolgozik. A McLarennél nem zárják ki, hogy ha úgy alakul, ott folytassák a versenyzést.
2008. 06. 13. 12:42
Fernando Alonso a következő két verseny eredménye alapján megfontolná, hogy érdemes-e a 2008-as idényre több energiát fordítania a csapatnak, vagy a Renault már az idény felétől a következő évre készüljön.
2008. 06. 11. 10:53
Lewis Hamilton, a McLaren brit versenyzője túl szigorú ítéletnek tartja tízhelyes rajtbüntetését, és ostobának nevezte azt a szabályt, amely alapján lezárják a bokszutcát, ameddig a safety car mögött el nem halad a mezőny.
2008. 06. 10. 12:31
Robert Kubica, a BMW-Sauber lengyel pilótája nyerte a Forma-1-es világbajnokság idei hetedik futamát, a Kanadai Nagydíjat. Kubica összetettben átvette a vezetést butát hibázó Hamiltontól.
2008. 06. 08. 21:28
A címvédő Talmácsi Gábor a harmadik lett a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság hetedik, spanyolországi futamán, Barcelonában. Talma egy helyet javított összetettben, de még mindig jelentős a lemaradása.
2008. 06. 08. 12:44
A biztató kezdés után szombaton visszaesett a címvédő magyar motoros, aki a második időmérőn csak a hetedik helyet tudta megszerezni. Élete első pole-jának örülhetett az első tréningen is leggyorsabb spanyol Pol Espargaro. A királykategóriában Jorge Lorenzo nagyot bukott még pénteken, így biztosan kihagyja a vasárnapi futamot.
2008. 06. 07. 15:19
Akárcsak egy hete Mugellóban ismét a spanyol Pol Espargaro motorozta a leggyorsabb kört 125 kcm-es géposztály első időmérőjén. A világbajnoki címvédő Talmácsi Gábor a harmadik időt érte el a gyorsaságimotoros-vb hetedik futamán.
2008. 06. 06. 15:03
Vajon a monacói siker után Lewis Hamilton újra győz első F1-es diadala helyszínén, Montrealban? Vagy épp Räikkönen rázza meg magát, és hagy mindenkit állva? Esetleg Massa menetel tovább, vagy Kubica begyűjti pályafutása első győzelmét? A Forma-1-es világbajnokság a hétvégén a Kanadai Nagydíjjal folytatódik.
2008. 06. 06. 13:43
A BMW Sauber lengyel pilótája egyelőre nem tudja, hogy 2009-ben melyik csapatnál folytatja a versenyzést. A BMW-s szerződés idén lejár, de lehetőségekben nincs hiány.
2008. 06. 05. 17:20
Annak ellenére, hogy az FIA elnöke, Max Mosley megnyerte a bizalmi szavazást, az eredmény feletti örömét még senki sem fejezte ki nyilvánosan. Annál többen vannak az elégedetlenek. Ecclestone szerint árthat a sportág megítélésének az elnök maradása.
2008. 06. 04. 15:39
Olvasói sztorik