aukció

A Christie’s és a Sotheby’s e heti aukcióján háború utáni és kortárs művészeti alkotások kerültek kalapács alá. A szakértők előzetesen úgy becsülték, hogy Andy Warhol alkotásáért, melyet Liz Taylor ihletett, akár 8 millió fontot is kaphatnak: végül “csak” 6,7 millió fontért, átszámolva 2,3 milliárd forintért cserélt gazdát. Az 1963-ból származó Liz című kép a díváról [...]
2010. 07. 02. 12:46
A június 24. és 27. közötti aukción eladásra kínálják Michael Jackson egyes bútorait, színpadi ruháit és kézzel írott dalszövegeit, de a kínálatban szerepelnek Jimi Hendrix, Johnny Cash és Elvis Presley koncerten használt gitárjai is. A Julien’s Auction nevű aukciós ház Las Vegas-i Planet Hollywood Resort & Casinóban tartott négynapos árverésen megvásárolható lesz Anna Nicole Smith [...]
2010. 06. 17. 11:20
A jótékonysági árverést az ország egyik legnagyobb aukciós portálja, a Vatera.hu a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel és a Kajak.hu oldallal együtt szervezi. Kolonics György kenuja egyedi darab, igazi különlegesség. A kétszeres olimpiai-, hétszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok által használt hajót személyre szabottan neki, az ő javaslatai alapján fejlesztette ki a portugál gyártó, amelyet külön igazolás is [...]
2010. 06. 09. 07:54
Az aukciós ház legalább 25.000 dollárt remél a ritka relikviáért. A három oldalas, Titanic fejléces jegyzetpapírra vetett levél pontos és átfogó képet ad arról, hogyan utazhattak az első osztály vendégei a Titanic fedélzetén. Adolphe a levelet 1912 április 10-én, az út legelején írta nejének, részletesen leírja, hogy miket és meddig esznek, mit játszott a zenekar. [...]
2010. 03. 30. 16:39
A kínálatban újabb és régebbi darabok is felvonulnak. Az előbbieket a kifinomult ízlésű vásárlók fel is vehetik, míg a régebbiekért főleg múzeumok és alapítványok jelentkezését várják. A most értékesített darabok között egy elefántcsontszínű, gyöngyházberakásos kreppzsorzsett, és egy calais-i csipkével díszített ruha is a becsültnél drágábban kelt el. Az aukción 600 modell és kiegészítő szerepel majd, [...]
2010. 03. 02. 06:42
A Királyi Megfigyelők használták állomáshelyül a bunkert, ami valószínűleg 1959-ben épült és ami szakértők véleménye szerint üzemelt is a hidegháború idején. A tulajdonos azzal reklámozza a szokatlan aukciós „tárgyat”, hogy ily módon bárki hozzájuthat egy saját darabhoz a hidegháborúból. Ráadásul ez a talpalatnyi föld dugig van korabeli felszereléssel is. Ki hinné, hogy katonai értékein túl [...]
2010. 03. 01. 16:11
Olvasói sztorik