Gazdaság

Ötmilliárdot adtak egy kortárs festményért

Közel ötmilliárd forintért talált gazdára egy kínai kortárs festő "A Jangce folyó több tízezer kilométere" című alkotása egy pekingi árverésen.

Az olajfestmény 1973 és 1974 között készült, a kínai kortárs művészet atyjaként számontartott művész, Vu Kuan-csung (Wu Guanzhong) egyik legjobb, legismertebb alkotása. Ez volt az eddigi legnagyobb összeg, amelyet a művész egyetlen képéért fizettek.

Vu 1919-ben született a kelet-kínai Csiangszu (Jiangsu) tartomány Jihszing (Yixing) városában, és tavaly hunyt el 91 éves korában.

Az A and F aukciós ház árverését megelőzően novemberben Csi Paj-si (Qi Baishi) neves kínai kortárs alkotó 12 tájképet tartalmzó albumát a China Guardian aukcióján 194 millió jüanért (6,8 milliárd forint) ütötték le, míg a művésznek májusban 425,5 millió jüanért (15 milliárd forint) kelt el egy képe.

A rekordot a kínai festmények és kalligráfiák piacán Huang Ting-csien (Huang Tingjian) tartja, akinek Pillar Ming tekercséért 2009-ben 436,8 millió jüant (15,4 milliárd forint) fizettek. Abban az évben Csi műveinél többet a világon állítólag csak Pablo Picasso- és Andy Warhol-képekért adtak.

Csi a közép-kínai Hunan tartományban született 1864-ben, és 93 éves korában érte a halál. Leginkább kisebb madarakat, halakat, gyümölcsöket és zöldségeket ábrázoló festményeivel vált ismertté, de kalligráfiáit ugyancsak kiemelkedő művészi teljesítménynek ismerik el.

A szakmai közvélemény és a sajtó egybehangzó megállapítása, hogy a kínai műtárgypiacon jelentős átalakulás, arányváltás tapasztalható, ami egyrészt az érdeklődésre és a befektett pénz mennyiségére vonatkozik, másrészt a porcelánokról áttevődött a hangsúly a festményekre.

A művészetek piacát nyomon követő információs portál, az artprice.com szerint 2010-ben Kína a korábbi kilencedikből – az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát megelőzve – a képzőművészeti alkotások első aukciós piacává kezdte kinőni magát.

2010-ben a megerősödő hazai aukciós házak árverésein sorra dőltek meg a rekordok, s azt tapasztalták, hogy míg korábban a porcelán volt a „sláger”, addig újabban a régi kínai, illetve kortárs festmények hozzák a többet.

Ennek okát három dologban látják. Az egyik, hogy a kínai piacon beszűkült az értékes porcelánok piaca, az ősi mesterművekből egyszerűen hiány van. A másik, hogy a régi festmények és kalligráfiák műértő kedvelői Kínában találhatók, s mára az érdeklődők keresletéhez egyre inkább ott a megfelelő anyagi háttér is. Harmadrészt, a szakemberek úgy vélik: a kulturális relikviák rangsorában a festmények és kalligráfiák előbbre valók a porcelánoknál, és a piacon tapasztalt tendencia csak az értékítélet szükségszerű „kiigazodásának” tükröződése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik