Kultúra

Két és fél milliárdot is érhet az ornitológiai szakkönyv

Elárverezik John James Audubon Amerika madárvilágáról készült híres könyvének egyik ritka első kiadását januárban New Yorkban.

A Christie’s aukciósház szerdai közleményében 7-10 millió dollárra (1,7-2,5 milliárd forintra) tette az először 1827 és 1837 között részletekben megjelent négykötetes The Birds of America (Amerika madarai) értékét. A könyv szakértők szerint nem csak az ornitológia mesterműve, de egyben a kézművesség, a művészet és a természettudomány ritka ötvözete, amit az is jelez, hogy az ezredfordulón már fizettek 8,8 millió dollárt egy példányáért, egy másik pedig 2010-ben 6,5 millió fontért kelt el.


Vándorsólymok a könyv egyik illusztrációján

A több mint négyszáz, kézzel színezett képpel illusztrált 19. század eleji munkában a szerző az általa ismert összes, Észak-Amerikában élő madárfajtát lerajzolta. A kötetek 99×66 centiméteres léptékűek, mivel Audubon életnagyságban, valós környezetben akarta ábrázolni a madarakat.


Trombitás hattyú egy másik képen

Az aukciósház január 14. és 19. között a Rockefeller Centerben állítja ki a művet, amelyet január 20-án bocsátanak árverésre. A New York-i aukción egyébként Audubon egy másik munkája, a piros szattyánbőrbe kötött ötkötetes Ornitological Biography is kalapács alá kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik