Egyszer majd egy futballról szóló beszélgetésbe is belevágunk – ezzel köszönt el Rónai Egon, miután egyébként is percek óta arról beszélt Orbán, hogy a Manchester City-Liverpool meccsen egy tanulmányúton volt
A judícium (azaz ítélőképesség) hiánya fáj leginkább a miniszterelnöknek a kegyelmi üggyel kapcsolatban, jelezve, hogy szerinte Novák Katalinnak nem kellett volna egyedül döntenie ebben az ügyben.
Nyugdíj: Orbán szerint a legnagyobb félelem, hogy a nyugdíjak elvesztik az értéküket, és ahogy a gazdaság lehetőséget ad, emelni is fogják a nyugdíjak értékét.
Miután kiderült még az is, hogy Orbán ismeri személyesen Melania Trump édesapját is, Rónai Egon szembesítette a miniszterelnök némi KSH-s szegénységi adattal.
Magyarország olyan ország, amit én szeretnék hitelezővé tenni – ez szerepel Orbán stratégiai tervei között, szeretné ha Magyarország másoknak is tudna kölcsönt adni, de azt azért elismerte, hogy ez nem most lesz.
Én nem kínáltam ezért semmit, én nem üzletember vagyok – állította Orbán, majd elárulta, hogy amikor Trump elvesztette a választást Joe Biden ellen, akkor ő hívta fel először, nem az új megválasztott elnököt.