archívum

A Fészekrakó programtól mindössze enyhe fellendülést várnak a piacon, de a tavalyi pangás után csak jobb jöhet. A kínálat bővülése mindenesetre kedvező hír a lakásvásárlók számára – írja e héten a Figyelő.
2005. 02. 16. 15:15
Az új felsőoktatási törvény keretében az állam 12 féléven keresztül biztosítaná, hogy a hallgatók államilag finanszírozott képzésben vegyenek részt, s a fogyatékkal élő tanulóknak pedig további négy évet is biztosítana - nyilatkozta Török Zsolt egy sajtótájékoztatón.
2005. 02. 16. 14:12
A Rába Rt. 2005-ben a már tavaly megrendelt 1,2 milliárd forint értékű jármű mellett további bruttó 4,8 milliárd forint értékben ad át terepjáró járműveket a honvédségnek.
2005. 02. 16. 12:24
A Deutsche Telekom távközlési vállalat egyszerűsíti a tarifarendszerét, és március elsején 75 százalékig terjedő mértékben csökkenti a vezetékes hívások percdíját - mondta a legnagyobb európai távközlési vállalat piaci igazgatója, Achim Berg szerdán.
2005. 02. 16. 11:39
Tizenötödik hónapja dübörög a bika a pesti tőzsdén, de előbb-utóbb megfékezi a korrekció. Akár egy-két nap is nagy zuhanást hozhat. A legkockázatosabbak az elmúlt időszak sztárpapírjai: az OTP, a Mol és az Egis.
2005. 02. 16. 11:33
Magyar-orosz csúcstalákozóra Moszkvába érkezett Gyurcsány Ferenc. A magyar kormányfő a politikai és gazdasági együttműködésről folytat megbeszéléseket, és megnyitja a magyar kulturális évadot - írja a Radio.hu
2005. 02. 16. 11:02
A nyitást követő 163 pontos rohanás után - az OTP és a Mol erősödésének köszönhetően - a BUX átlépte a 17 000 pontot. Elemzők korábban az idei év végére várták ilyen magasságokba a tőzsdeindexet.
2005. 02. 16. 09:33
800 ezer forint felügyeleti bírságot szabott ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Groupama Biztosító a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokkal kapcsolatos jogszabálysértések miatt - tette közzé a PSZÁF szerdán.
2005. 02. 16. 09:32
Nyolcévnyi vajúdás után - az USA részvétele nélkül - életbe lépett a kiotói klímavédelmi jegyzőkönyv. Zöld szervezetek szerint a szén-dioxid mennyiségét jóval nagyobb mértékben kellene csökkenteni a katasztrófa elkerülése érdekében.
2005. 02. 16. 09:24
Olvasói sztorik