Belföld

Pannon GSM: 33,5 milliárdos adózás előtti eredmény

A Pannon GSM Távközlési Rt. 33,5 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el 2004-ben, szemben az egy évvel korábbi 28,3 milliárd forinttal - közölte Kocsis Gábor, a társaság vezérigazgató-helyettese.

A mobilcégnek tavaly 176,2 milliárd forint árbevétele volt, ami 3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 170,4 milliárd forintot.

Tavaly év végén 2,96 millió ügyfele volt a cégnek, ami 4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A cég kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) tavaly 62,8 milliárd forint volt, míg egy évvel ezelőtt ez az összeg 61 milliárd forintot tett ki.

A Telenor-csoport értékének tavaly év végén 10 százalékát tette ki a Pannon GSM – közölte Kocsis Gábor.

A társaság tavaly a negyedik negyedévben 5,89 milliárd forint adózás előtti eredményre tett szert, 15 százalékkal többre, mint egy évvel korábban. A társaság EBITDA eredménye a negyedik negyedévi ügyfélszerzési költségek növekedése miatt 8 százalékkal, 12,6 milliárd forintra csökkent.

A Pannon GSM tavaly a negyedik negyedévben 45,2 milliárd forint árbevételt ért el, ami 3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 46,7 milliárd forintnál.

Az elmúlt évben a vállalat egy előfizetőre eső átlagos havi árbevétele 5272 forint volt, 1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A társaság előfizetői tavaly átalagosan 122 perc beszélgetést kezdeményeztek, 10 százalékkal többet a bázisénál. Ennek hátterében Kocsis Gábor szerint az áll, hogy alacsonyabb árakon az ügyfelek ugyanannyiért telefonáltak tavaly, mint korábban. A Pannon GSM árai 2004-ben átlagosan 10 százalékkal mérséklődtek.

A társaság tavaly nettó 5,5 milliárd forintot fizetett ki a három részletben törlesztendő, összesen nettó 19 milliárd forintért elnyert harmadik generációs (3G-UMTS) licencért. Az idén további nettó 7,5 milliárdot fizet ki, míg a fennmaradó részt 2006-2007-ben. A társaság a teljes nettó összeg áfáját már tavaly kifizette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik