Különösen a "fapados" légitársaságokat érintheti érzékenyen az Európai Bizottság rendelkezése: nagyobb kártérítés fizetendő a késésért. A charter és a menetrend szerinti járatok utasainak jogai egyenlőek.
Januárban összességében 4,1 százalékkal nőtt a Bamosz-tagok által kezelt teljes vagyon, néhány milliárd forintra megközelítve az újabb, 3000 milliárd forintos – adta hírül a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz)
A jegyzési időszak első három napján közel másfél milliárd forint áramlott be az OTP Alapkezelő Rt. két új alapjába: az OTP Alfa és az OTP Prizma Alapba – jelentette be csütörtökön, Takács András, az OTP Bank befektetési igazgatója.
Cselényi Lászlót, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatóját választotta a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma a Duna Televízió elnökévé – tájékoztatott Budai László, a testület Fidesz által jelölt tagja az ülést követően.
Az Oroszországba irányuló magyar kivitel a múlt év első tizenegy hónapjában 25,7 százalékkal haladta meg aaz elmúlt év hasonló időszakát – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint.
Minden idők legnagyobb tőzsdei forgalma és újabb lélektani BUX-határok áttörése után zavarban vannak az elemzők. Az év végi prognózisok máris teljesültek. Vagy korrekció következik, vagy a várakozások átértékelése.
Az MTI meg nem erősített információi szerint a Raiffeisen Bank a 2004-es üzleti év után a törzsrészvényekre és az elsőbbségi részvényekre is várhatóan 20 százalék feletti osztalék kifizetését tervezi, pontos mértékét a közgyűlés hagyja jóvá március 17-én.
A birt Diageo, a világ legnagyobb szeszesital-forgalmazó cégénél 5 százalékkal csökkent az adózás előtti eredmény a decemberrel végződött első fél évben.
Csütörtökön lép életbe az a szabályozás az Európai Unióban, amely minden eddiginél nagyobb védelmet biztosít az utasoknak a légitársaságokkal szemben . A szabályozás nagy kártérítést ír elő túlfoglalás, késés vagy más, az utast megkárosító esetekre.
Az szja felajánlható részének feléről rendelkeztek tavaly az adózók. Az egyházak 4,5, a civilek 6,8 milliárdot kaptak. Nagy a gyermekek érdekeit szolgáló alapítványok, a katolikus egyház és a parlagfű-mentesítés támogatottsága.
A Kossuth téren tüntető gazdaszervezetek képviselői nem sokkal 12 óra előtt átadták az azonnali intézkedéssorozatot követelő petíciójukat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban.
A Union Biztosító Rt. 9,6 milliárd forint díjbevételt ért el 2004-ben, ami 77 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte Zsoldos Miklós elnök-vezérigazgató.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a szerdai szárnyalás után tovább erősödve történelmi magasságban 17 382 ponton nyitott csütörtökön. Ez a szerdai száráshoz képest újabb 0,12 százalékos erősödés.
Pesszimista fordulat következett be a közhangulatban, ám ez nem befolyásolta érdemben a parlamenti pártok támogatottságát – olvasható a Magyar Hírlapban.
Japánban csütörtökön Nagoja közelében megnyílt az ország harmadik nemzetközi repülőtere, amely versenyt támaszt majd a főváros közeli Narita, illetve az oszakai Kansai nemzetközi légikikötőknek.
Gyengült a dollár az euróhoz képest annak ellenére, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője, Alan Greenspan további kamatemelések lehetőségéről beszélt, bár a növelés mértékéről és idejéről nem szólt.
A Pénzügyminisztérium különböző jogszabályok összesen 47 paragrafusát és 3 mellékletét módosítaná - jelentette be Karácsony Imréné helyettes államtitkár az adóreform-bizottság ülése előtt. A változások a szjá-t, az evát és a társasági adót is érintik.
Még az első félévben kivitelezőt választ a kulturális tárca a Mátyás-templom 2007-ig tartó, négymilliárd forintra tervezett rekonstrukciójára - írja a Napi Gazdaság.
Amennyiben egy héten belül nem lesz megállapodás az energiaszektor mintegy húszezer dolgozójának idei béremeléséről, a szakszervezetek a jövő csütörtökre tüntetést szerveznek az ÁPV Rt. székháza elé - olvasható a Népszabadságban.
Csupán munkaszerződés nélküli foglalkoztatás miatt több mint 320 millió forint bírságot szabott ki 2004 második felében az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) - olvasható a Világgazdaságban.