Szájer József, az Európai Unió Konventjének tagjaként - a testület más képviselőivel közösen - módosító javaslatot nyújt be az Unió alkotmányának tervezetéhez.
Romániában januárban 1,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, ezen belül az élelmiszereké 1,5 százalékkal. A szerdán kiadott hivatalos statisztikai adatok szerint a fogyasztói árindex idén januárban 16,6 százalékkal állt a tavaly januári felett, az élelmiszerek esetében pedig 14,6 százalékkal.
Három Nobel-díjas közgazdász támogatja Bush amerikai elnök terveit - közölte a BBC News. A politikust korábban 10, szintén Nobel-díjas közgazdász bírálta legújabb, adócsökkentési terveket is magába foglaló gazdasági csomagja miatt. A Nemzeti Adófizetői Unió emellett 115 közgazdász aláírásával levelet küldött az amerikai kongresszusnak, amelyben támogatják a készülő szabályozást. Véleményük szerint a közterhek csökkentése kimozdíthatja az amerika
A kanadai energiaipari cég, az Atomic Energy of Canada Limited (AECL) hajlandóságát fejezte ki arra, hogy nukleáris reaktort építsen Bulgáriában. Az új fejlesztés olyan technológiát alkalmazna, amely lehetővé tenné az elhasznált nukleáris fűtőanyag újrahasznosítását.
A busás hasznot ígérő termőföldvásárlástól a műkincspiac kilátásain át a tőzsdei részvényekben rejlő lehetőségekig tekinti végig a heti Figyelő cikke mindazt, amivel egy józan befektetőnek illik számolnia.
A nyilvántartás szerinti 474 ezer egyéni vállalkozóból 373 ezer működik - közölte Csatári László, a Belügyminisztérium Központi Hivatalának főosztályvezető-helyettese csütörtökön. Elmondta: hamarosan lejár a határidő, az egyéni vállalkozók az igazolványukat február 15-ig hosszabbítják meg.
Az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Rt. (Émász) 2002-ben 1,239 milliárd forint konszolidált adózott nyereségre tett szert, ami háromszorosa a 2001-ben elért 411 millió forint nyereségnek.
Csütörtökön 27,92 pontos csökkenéssel 7450,52 ponton nyitott a BUX. Ezzel összhangban csökkenő részvényárakra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén megkérdezett elemzők.
A Graphisoft N. V. a 2002. évet 2,569 millió euró nettó veszteséggel zárta, ami 1,499 millió euróval kisebb az egy évvel korábbi 4,068 millió euró veszteségnél.
A januári jegybanki kamatcsökkentések után a szakemberek szerint a pénzintézetek még inkább a díj- és jutalékbevételek növelésére helyezik a hangsúlyt, az utóbbi időben mindenesetre több bank is növelte az ügyfelekre háruló terheket - írja a Napi Gazdaság.
Csütörtök reggel az olaj ára hordónként megközelítette a 36 dollárt. A piac arra a hírre reagált, hogy az amerkai olajtartalékok 27 éves mélypontjukra süllyedtek.
A vállalkozások idén elveszítik a telefonköltség áfájának 30 százalékát, ezzel azonban nem oldódik meg a magántelefonálás problémája - írja a Magyar Hírlap.
A Google internetes keresőprogram, a PC-gyártó Apple és a Coca-Cola a három legnépszerűbb márka a világon, legalábbis a Brandchannel márkaszavazásának eredményei szerint.
Legalább húszezer új munkahely jöhet létre az Európa Beruházási Hitelprogram révén, amelyet márciustól indít el a kormány. A 150 milliárd forintos állami program a várakozások szerint összesen 300 milliárd forint értékű fejlesztést ösztönözhet, ami 2003- 2004-ben 3-4 százalékkal pörgetheti fel a beruházásokat.
Márciustól 25 százalékkal csökken az internetezés költsége – jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök az Európa-terv egyik pontjaként. Arról azonban egyelőre nem lehet tudni, miként akarja ezt elérni az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) - írja a szerdai Népszabadság.
A korábbi tervekkel ellentétben megmaradna a kapus díjfizetés az M5-ös autópályán, a matricát vásárlók ugyanakkor kedvezményesen használhatnák a koncessziós sztrádát, ha az üzemeltető társaság elfogadja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium javaslatát – értesült a Népszabadság.
A három éve működő Nyelvvizsgát Akkreditáló Testület mostanáig 19 központban összesen 24 vizsgarendszer működését engedélyezte – ennyi helyen lehet hazánkban államilag elismert nyelvvizsgát tenni. Különösen a szakmai nyelvvizsgák akkreditálása iránt nagy az érdeklődés. A sokféle bizonyítvány között azonban nem mindig könnyű eligazodni.
Egyelőre egyetlen olyan ipari és lakossági építkezés, beruházás sem kezdődhet el, amelyhez a közcélú villamos hálózat fejlesztése szükséges. Január 1-jétől ugyanis miniszteri rendelet hiányában nincs hivatalosan felhatalmazott hatóság, amely kiadhatná a vezetékjogi engedélyeket.
A háborút ellenző országok eddig adósok maradtak egy átfogó ellenjavaslattal - írja a Népszabadság. Hogy Szaddám veszélyt jelent a világra és különösen saját alattvalóira vitathatatlan. Most Párizs összeállította átfogó rendezési tervét. Az elképzelés szerint fegyverekkel, de lövések nélkül is le lehet szerelni Bagdadot még több ellenőrrel, kéksisakosokkal és vámosokkal. Európa nagyobb részéről elismerés, Washingtonból és Londonból azonnali eluta
Az új vállalkozói igazolványért utolsó pillanatban jelentkezők miatt a február 17-ei határidő közeledtével torlódás várható az okmányirodákban, különösen a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban. A kisebb településeken néhány napon belül hozzá lehet jutni az új okmányokhoz.