amerikai egyesült államok
De még ez az adat is szörnyűséges a kormányzó szerint.
Megérkeztek a napi adatok.
A szakértők két nagyon korai halálesetet azonosítottak.
Amíg nincs vakcina, a koronavírus is visszatérhet.
Az amerikai elnök bejelentette, a bevándorlási kérelmek felfüggesztése 60 napig lesz érvényben.
Trump szerint nyerésre állnak a vírus elleni háborúban.
Az elnök szerint az emberek biztosan nagyon örülnek majd a nagy, kövér, és csodálatos csekknek, amelyen rajta van az ő neve is.
Mintegy 51 millió amerikait sújthat a vihar.
Csaknem 400 ezer a fertőzöttek száma.
Közben Oregonban egy 104 éves férfi meggyógyult.
A világon már meghaladta az egymilliót a fertőzöttek száma.
Az 1955-ben született Védelmi Termelési Törvényre hivatkozva.
Akár három év börtönt és háromezer dollár bírságot is kaphat.
Elhalasztják az előválasztást az államban.
Több mint 75 ezer esetben azonosították a vírust.
Eddig 285-en haltak meg az államban.
Elaludt a város, amelyik sosem alszik, és megtippelni sem lehet, mikor ébred fel a rémálomból. Az államban akár a lakosok 80 százaléka is megfertőződhet, és ha New York nem kap azonnal segítséget, az nagyon sok halálos áldozattal járhat.
Terhessége hetedik vagy nyolcadik hónapjában járt. Agyvérzéssel, medencetöréssel szállították kórházba.
Donald Trump szerint az Európából érkezett utasok szórták el a fertőzés magvát az Egyesült Államokban.
Az USA-ban már több mint ezer azonosított fertőzött van, Szöulban pedig találtak egy új gócpontot.
A gyerek súlyos állapotban van, de nincs életveszélyben.
Az amerikai elnökjelölt-aspiráns kemény hangon üzent az orosz elnöknek.
Donald Trump állítólag elég ideges lett amiatt, hogy erről tájékoztatták a képviselőket.
Roger Stone lett a hetedik ember Donald Trump környezetében, akit az állítólagos orosz beavatkozás miatti nyomozás során talált információk miatt elítéltek.