Tudomány koronavírus

A vártnál korábban érhetett el a koronavírus Amerikába

Egy friss jelentés alapján a COVID-19 a vártnál korábban okozhatott haláleseteket az Egyesült Államokban – írja az IFLScience. Két, a kaliforniai Santa Clara megyében elhunyt páciens boncolása arról árulkodik, hogy az érintettek a koronavírus miatt haltak meg. Az egyik áldozat február 6-án, a másik pedig 17-én vesztette életét.

Az amerikai járványgügyi hivatalnak (CDC) megküldött minták elemzése pozitív eredményt mutatott. Az érintettek otthon haltak meg, amikor még nagyon keveset tesztelt a CDC.

Kép: VANESSA CARVALHO / BRAZIL PHOTO PRESS / Brazil Photo Press via AFP

A mostaniakat megelőzően a legkorábbi ismert COVID-19-es halálesetet februrá 26-án, Seattle-ben rögzítették. Az első megbetegedést január 20-án észlelték, az új felfedezés viszont arról árulkodik, hogy a kórokozó már a vártnál korábban megjelent az államokban.

Úgy tűnik, a koronavírus sokáig azonosítatlanul terjedt a helyi közösségekben.

A szakértők bíznak benne, hogy idővel jobban felmérhetik a COVID-19-járvány történetét. Egyelőre nagyon új betegségről van szó, az elérhető információk pedig percről percre változhatnak.

Az Egyesült Államok jelenleg a pandémia epicentruma, az országban mintegy 840 ezer betegről és közel 47 ezer halálesetről tudni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik